Továbbra sem megy a Laziónak a Juventus ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.18. 20:40
null
Tévez és Bonucci révén a Juve fél óra alatt kétgólos előnybe került (Fotó: Reuters)
A Serie A 31. fordulójának szuperrangadóján a Juventus a Lazióval találkozott, és a torinóiak Carlos Tévez és Leonardo Bonucci találatával nyertek, teljesen megérdemelten. A címvédő előnye immár 15 pont a jelenleg második Lazio előtt – hét fordulóval a bajnokság vége előtt.

OLASZORSZÁG, SERIE A
31. FORDULÓ

Juventus–Lazio 2–0 (Tévez 17., Bonucci 28.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Nagy a tét, mivel mi vagyunk az elsők, ők pedig a másodikak – ragadta meg a Juventus és a Lazio összecsapásának lényegét a torinóiak mestere, Massimiliano Allegri. A fővárosiak ugyan sorozatban nyolc mérkőzést nyertek meg a derbi előtt, és ezeken az összecsapásokon mindössze kétszer kapituláltak, miközben a Juventus a múlt héten nagyot bukott Parmában, ennek ellenére a címvédő számított a bajnoki egyértelmű esélyesének. Úgy meg különösen, hogy a Lazióból sérülés vagy eltiltás miatt nyolcan is hiányoztak.

A házigazdák az első félidőben csak négyszer veszélyeztették a rómaiak kapuját, ám így is kétgólos előnyre tettek szert: Claudio Marchisio lövése és Patrice Evra fejese ugyan célt tévesztett, de Carlos Tévez (1–0), majd a nagy szólót bemutató Leonardo Bonucci (2–0) kihasználta a vendégvédelem egy-egy súlyos megingását, szép egyéni akció végén. A kék mezesek semmiféle veszélyt nem jelentettek a torinói kapura, holott elméletileg három támadóval „rohamoztak” – mesterük, Stefano Pioli az egyenlítés reményében hátvéd helyett középpályást (Antonio Candrevát), egy középpályása helyett pedig támadót (Baldé Diao Keita) vezényelt a pályára.

REVÁNSLEHETŐSÉG

A Lazio 2003 decembere óta képtelen legyőzni a bajnokságban a Juventust, de ebben az idényben még visszavághat, hiszen ez a két csapat vívja az Olasz Kupa fináléját.

Talán már a Monaco elleni Bajnokok Ligájára tartalékolt a Juve, a mezőnyben így nagy fölénybe került a Lazio, ám helyzetként a hajráig csak egy Gianluigi Buffon által a léc alól kitolt Candreva-szabadrúgást tudott felmutatni.

Nagyon elfáradtak a felek a végére – irtózatos mezőnymunka folyt az alaposan felázott pályán –, Allegri előbb Pirlót, majd Arturo Vidalt hozta le pihenni, míg Alessandro Matri egyszerűen csak rosszul futballozott, ezért váltotta őt Álvaro Morata. A végére Danilo Cataldi még kiállíttatta magát, Felipe Anderson meg elpuskázott egy helyzetet: magabiztosan, a második félidőben a támadójátékot szinte feladva nyert a Juventus az üldözője ellen, és előnye immár 15 pont a jelenleg második Lazio előtt – hét fordulóval a bajnokság vége előtt.

Ha a másik római csapat, az AS Roma tovább botladozik, szinte már csak napok kérdése az újabb bajnokavatás…

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 31 22 7 2 59–15 +44 73
2. Lazio 31 18 4 9 58–30 +28 58
3. Roma 30 15 12 3 41–22 +19 57
4. Napoli 30 14 8 8 50–37 +13 50
5. Sampdoria 31 12 14 5 38–31 +7 50
6. Fiorentina 30 13 10 7 43–34 +9 49
7. Genoa 30 11 11 8 42–34 +8 44
8. Torino 30 11 10 9 35–32 +3 43
9. Milan 30 10 12 8 44–37 +7 42
10. Internazionale 30 10 11 9 46–37 +9 41
11. Palermo 30 9 11 10 42–44 –2 38
12. Sassuolo 30 8 11 11 36–45 –9 35
13. Chievo 30 9 8 13 22–31 –9 35
14. Udinese 30 8 10 12 33–41 –8 34
15. Empoli 30 6 15 9 30–36 –6 33
16. Verona 30 8 9 13 36–54 –18 33
17. Atalanta 30 6 11 13 26–41 –15 29
18. Cesena 31 4 11 16 28–53 –25 23
19. Cagliari 30 4 9 17 35–58 –23 21
20. Parma* 30 5 4 21 24–56 –32 12
* A Parmától 7 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik