Őrületes utolsó tíz perc az Inter-Napolin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.19. 20:44
null
Papíron a forduló rangadója volt, a valóságban két küszködő csapat nézett szembe (Fotó: Reuters)
A nevek alapján igen, a helyezéseket tekintve már kevésbé lehetett rangadónak nevezni az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 7. fordulójának vasárnap esti mérkőzését, amikor a nyolcadik helyen álló Napoli a tizedik Inter otthonába látogatott. Szinte már azt hihettük, hogy semmi esemény nem lesz a meccsen, amikor a Napoli kétszer is vezetést szerzett, az Inter viszont kétszer is egyenlíteni tudott. 

 

 

SERIE A
7. FORDULÓ

Internazionale–Napoli 2–2 (Guarín 82., Hernanes 92., ill. Callejón 79., 91.)
20.45 Milánó, V.: Orsato.

 

Sem az Inter, sem a Napoli nem lehetett különösebben büszke a bajnokis szereplésére, hiszen a meccs előtt a hazaiak a tizedik helyen tanyáztak, a Napoli pedig a 8. helyen állt. Az Internél volt nagyobb a türelmetlenség, és már rögtön a meccs elején látszott, hogy nagy erőket mozgósítanak Milánóban a győzelemért.

A Napoli védekezésre rendezkedett be, támadtak a hazaiak, különösen Hernanes volt elemében, de a lövései nem találták el a kaput, kiváló átadásait pedig a csapattársak puskázták el. És még szerencséje sem volt, mert a 39. percben hiába vett mellre egy magas labdát háttal a kapunak, majd fordult lövésre, 17 méterről csak a bal kapufa tövét találta el.

Ez volt az első félidő legnagyobb helyzete, tisztességes birkózás dúlt a pályán, nagy örömöt viszont nem okozott a játék a nézőknek.

A második félidő elején nem sokat változott a játék képe, csupán annyit, hogy már helyzeteket sem lehetett feljegyezni. A Napoli kijött a sündisznóállásból, de helyzetet képtelen volt kialakítani. Cserébe az Internazionale sem vitézkedett, viszont megszaporodtak a szabálytalanságok és a sárga lapok. Egész egyszerűen sírt a labda...

És akkor, amire senki sem számított, bekövetkezett. A 79. percig egyetlen épkézláb támadást végigvinni nem tudó Napoli megszerezte a vezetést. Egy bal oldali beadást Vidics fejelt éppen a jobb oldalon szabadon álldogáló Callejón elé, aki nem sokat teketóriázott, 13 méterről, jobbal kilőtte a jobb alsó sarkot. 0–1

Ez a gól kellett ahhoz, hogy a hihetetlen szenvedést élénk játék váltsa föl. Csupán a 82. percig kellett várni, és máris egyenlített az Internazionale. Bal oldali szöglet után Icardi csúsztatta meg a labdát, amely eljutott a kaputól 4 méterre érkező, alig egy perccel azelőtt beállt Guarín elé, aki jobbal a hálóba passzolt. 1–1

Rendesen felpörgött a mérkőzés, és a 91. percben újra vezetést szerzett a Napoli. Callejón mozdult remekül López kiváló indítására, Vidics beragadt, a spanyol támadó pedig 7 méterről, ballal, kapásból helyezett az Inter kapujának bal alsó sarkába. 1–2

Ha a Napoli szurkolói azt gondolták, hogy megvan a meccs, akkor tévedtek. A 92. percben ugyanis Dodo adott középre a bal oldalról, Hernanes érkezett, és 9 méterről, rendkívüli erővel fejelt a Napoli kapujába. 2–2

Az utolsó tíz perc izgalmas volt, kár, hogy előtte volt az a nyolcvan percnyi halálos unalom is. Ennek ellenére egyik csapat sem lehet igazán boldog az egy ponttal, Mazzarri alatt pedig talán még mindig inog a kispad.

 

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 7 6 1 14–3 +11 19
2. Roma 7 6 1 14–4 +10 18
3. Sampdoria 7 4 3 9–4 +5 15
4. Milan 7 4 2 1 16–10 +6 14
5. Udinese 7 4 1 2 9–6 +3 13
6. Lazio 7 4 3 13–7 +6 12
7. Napoli 7 3 2 2 10–9 +1 11
8. Verona 7 3 2 2 7–8 –1 11
9. Internazionale 7 2 3 2 13–10 +3 9
10. Fiorentina 7 2 3 2 5–5 0 9
11. Genoa 6 2 2 2 6–6 0 8
12. Torino 7 2 2 3 5–7 –2 8
13. Atalanta 7 2 1 4 3–8 –5 7
14. Empoli 6 1 3 2 8–8 0 6
15. Cesena 7 1 3 3 6–12 –6 6
16. Palermo 7 1 3 3 8–15 –7 6
17. Cagliari 7 1 2 4 9–11 –2 5
18. Chievo 7 1 1 5 5–12 –7 4
19. Sassuolo 7 4 3 4–13 –9 4
20. Parma 7 1 6 11–17 –6 3

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik