Serie A: Icardi utolérte Immobilét, az Inter a tabella élén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.25. 22:46
null
Mauro Icardi saját magát a góllövőlista, az Intert a tabella élére lőtte (Fotó: AFP)
Az Internazionale idegenben 3–1-re legyőzte a Cagliarit az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 14. fordulójában, ezzel átvette a vezetést a tabellán a vasárnap Udinében pályára lépő Napolitól.
NAGY ÁDÁM CSAPATA SIMÁN NYERT

Nagy Ádám csapata, a Bologna egy félidőt emberhátrányban játszva is 3–0-ra legyőzte a Sampdoriát. A magyar válogatott középpályást ezúttal sem cserélte be edzője.

A hazaiak Simone Verdi találatával már a harmadik percben megszerezték a vezetést, majd Ibrahima Mbaye duplázta meg a fórt, aki 68. Serie A-mérkőzésén elkönyvelte a harmadik gólját – mindhármat a Sampdoria ellen jegyezte.

A Bologna az első félidő hosszabbításában Vaszilisz Toroszidisz kiállítása miatt emberhátrányba került, de a második játékrészben a csereként beálló Orji Okwonkwo góljával így is növelte előnyét.

Nagy Ádámék négy vereség után egymást követő második meccsüket nyerték meg, ezzel feljöttek a hetedik helyre, és hat pontra megközelítették a Sampdoriát, amely az előző fordulóban megverte a Juventust (3–2).

A Cagliarinak jót tett az októberi edzőváltás, hiszen Diego Lópezzel a kispadon az előző négy meccséből hármat megnyert, ám az Intertől sorozatban harmadszor is kikapott pályaválasztóként. Pedig jól kezdte a meccset a szárd csapat, az első húsz percben olyannyira megnehezítette a milánóiak életét, hogy Luciano Spalletti vezetőedző a félidő közepén úgy döntött, átállnak a 4–2–3–1-es felállásról 3–5–1–1-re.

A módosítás meghozta eredményét, Mauro Icardi góljával a 29. percben megszerezte a vezetést az Inter. A gólpasszt jegyző Ivan Perisic valószínűleg kapura akarta lőni a labdát Antonio Candreva beadása után, de a vendégek szempontjából így lett jó. Az argentin támadó egyhuzamban negyedszer talált be az Inter színeiben a Cagliari otthonában (0–1).

A második félidő elején Marcelo Brozovic két perccel a beállása után megduplázta a nerazzuri előnyét (0–2), az utolsó húsz perc kezdetén azonban Leonardo Pavoletti felélesztette a hazaiak pontszerzési reményeit (1–2).

A 83. percben aztán eldőlt a meccs, egy kapu előtti kavarodás végén Icardi talált be, aki már 15 gólnál jár a Serie A mostani kiírásában, ezzel utolérte a góllövőlistát eddig egyedül vezető Ciro Immobilét (1–3).

Az Inter az éjszakát biztosan a tabella élén tölti, de a Napoli vasárnap visszaveheti a vezetést.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

OLASZORSZÁG, SERIE A
14. FORDULÓ
Szombati mérkőzések
Cagliari–Internazionale 1–3 (Pavoletti 71., ill. Icardi 29., 83., Brozovic 55.)
Bologna–Sampdoria 3–0 (Verdi 3., Mbaye 23., Okwonkwo 73.)
Chievo–SPAL 2–1 (Inglese 66., 81., ill. B. Cesar 17. – öngól)
Sassuolo–Hellas Verona 0–2 (Zuculini 22., Verde 31.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 14 11 3 28–10 +18 36
2. Napoli 13 11 2 34–9 +25 35
3. Juventus 13 10 1 2 37–14 +23 31
4. Roma 12 10 2 23–8 +15 30
5. Lazio 12 9 1 2 32–14 +18 28
6. Sampdoria 13 8 2 3 27–18 +9 26
7. Bologna 14 6 2 6 17–17 0 20
8. Chievo 14 5 5 4 17–21 –4 20
9. Milan 13 6 1 6 19–18 +1 19
10. Torino 13 4 6 3 18–20 –2 18
11. Fiorentina 13 5 2 6 22–18 +4 17
12. Atalanta 13 4 4 5 19–18 +1 16
13. Cagliari 14 5 9 13–24 –11 15
14. Udinese 12 4 8 18–23 –5 12
15. Crotone 13 3 3 7 11–24 –13 12
16. Sassuolo 14 3 2 9 8–24 –16 11
17. SPAL 14 2 4 8 12–23 –11 10
18. Genoa 13 2 3 8 11–19 –8 9
19. Verona 14 2 3 9 12–29 –17 9
20. Benevento 13 13 6–33 –27 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik