Serie A: hozta a kötelezőt, és már dobogós a Milan

Vágólapra másolva!
2019.03.02. 20:12
null
Ismét győzelmet ünnepelhetett a Milan (Fotó: AFP)
Az AC Milan 1–0-ra legyőzte a Sassuolót az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 26. fordulójának szombati mérkőzésén.

A Bajnokok Ligája-szereplést érő helyekért küzdő Milan abban a tudatban lépett pályára, hogy az Inter veresége miatt győzelem esetén megelőzheti a városi riválist, és felléphet a dobogóra. A nyolc mérkőzés óta veretlen gárda a legutóbbi három bajnokiját megnyerte, és a Sassuolo elleni találkozó jó esélyt kínált a sorozat folytatására.

A vendégek ennek ellenére jól kezdték a meccset, az agresszív letámadás miatt a Milan hosszú indításokkal próbálkozott az első percekben, ezek azonban nem okoztak gondot a Sassuolo védelmének. Az első nagyobb lehetőség ráadásul a Sassuolo előtt adódott, Gianluigi Donnarummának bravúrt kellett bemutatnia Filip Djuricsics pöccentése után.

A Milannak sem kellett több, néhány kisebb gólhelyzet után megszerezte a vezetést, igaz, kellett hozzá némi szerencse: a jobb oldalról érkező szögletbe vendégjátékos csúsztatott bele, s a labdaPol Liroláról a gólvonal mögé került (1–0). A játékrész hajrájában kis híján összejött az egyenlítés, Jérémie Boga azonban hiába talált a kapuba, les miatt nem adták meg a gólt.

A szünet után mindkét oldalon akadt még lehetőség, említésre méltó momentum viszont csupán a vendégek tizenhatosánál volt: Andrea Consigli aláfutott egy indításnak, majd megpróbálta visszahúzni az üres kapura törő Krzysztof Piateket, balszerencséjére Paolo Valeri játékvezető nem díjazta ezt – pontosabban igen, piros lappal.

Az emberhátrányba kerülő Sassuolo már nem jelentett kihívást a Milannak, amely győzelemmel ünnepelte Gattuso 50. bajnokiját (ez volt az olasz szakember 25. sikere 17 döntetlen és nyolc vereség mellett), és az Intert megelőzve előrelépett a harmadik helyre.

OLASZ SERIE A
26. FORDULÓ

Empoli–Parma 3–3
(Dell'Orco 19., Caputo 59. – 11-esből, Bruno Alves 91. – öngól, ill. Gervinho 13., Rigoni 45+1., Bruno Alves 82.)
Milan–Sassuolo 1–0 (Lirola 35. – öngól)
KÉSŐBB
20.30: Lazio–Roma (Tv: Digi Sport1)
VASÁRNAP
12.30: Torino–Chievo (Tv: Digi Sport1)
15.00: Udinese–Bologna (Tv: Digi Sport1)
15.00: Genoa–Frosinone
15.00: SPAL–Sampdoria (Tv: Digi Sport2)
18.00: Atalanta–Fiorentina (Tv: Digi Sport2)
20.30: Napoli–Juventus (Tv: Digi Sport1)
PÉNTEKEN
Cagliari–Internazionale 2–1 (Ceppitelli 31., Pavoletti 43., ill. L. Martínez 38.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 25 22 3 53–15 +38 69
2. Napoli 25 17 5 3 46–18 +28 56
3. Milan 26 13 9 4 39–22 +17 48
4. Internazionale 26 14 5 7 38–22 +16 47
5. Roma 25 12 8 5 49–33 +16 44
6. Atalanta 25 11 5 9 51–36 +15 38
7. Torino 25 9 11 5 30–22 +8 38
8. Lazio 24 11 5 8 33–27 +6 38
9. Fiorentina 25 8 12 5 40–29 +11 36
10. Sampdoria 25 10 6 9 41–32 +9 36
11. Sassuolo 26 7 10 9 35–41 –6 31
12. Parma 26 8 6 12 28–40 –12 30
13. Genoa 25 7 8 10 32–41 –9 29
14. Cagliari 26 6 9 11 23–37 –14 27
15. SPAL 25 5 8 12 22–37 –15 23
16. Udinese 24 5 7 12 19–31 –12 22
17. Empoli 26 5 7 14 33–51 –18 22
18. Bologna 25 3 9 13 19–38 –19 18
19. Frosinone 25 3 7 15 19–49 –30 16
20. Chievo* 25 1 10 14 19–48 –29 10
*A Chievótól három pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik