Serie A: Higuaín kobraként csapott az Interre, élen a Napoli!

Vágólapra másolva!
2015.11.30. 23:10
null
Higuaínnak kulcsszerepe volt a nápolyi „hatalomátvételben” (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 14. fordulójának csúcsrangadóján a Napoli hazai pályán 2–1-re győzött az Internazionale ellen, így a milánóiakat és a Sassuolóval ikszelő Fiorentinát megelőzve átvette a vezetést a tabellán.

A rangadón az Inter védelme csúnyán bent ragadt az öltözőben, hatvannégy másodperc elteltével már mehettek is középkezdéshez a vendégek. José Callejón készítette elő a Napoli-gólt, ám az érdem Gonzalo Higuaíné, aki világklasszis mozdulattal fordult le, majd küldött erős, éles, pontos lövést Samir Handanovic hálójába (1–0). Az Inter öt perc alatt mehetett volna a levesbe, ám Callejón jó helyzetben leírhatatlanul rossz kapáslövéssel jelentkezett, így fújhatott egyet Roberto Mancini.

A kezdeti sokkot kiheverő fekete-kékek feljöttek a félidő közepére, Fredy Guarín jelentkezett egy iszonyatos erejű bombával, amely nagyon csapódott lefelé – a kolumbiai már elindult ünnepelni, aztán ráébredt, hogy nem csapódott eléggé a löket... A félidő végén a már egy sárga lappal rendelkező Nagatomo Juto tett keresztbe az Inter-terveknek, kapujától viszonylag távol, a szélen elkövetett egy buta szabálytalanságot, így 44 perc után mehetett zuhanyozni. Nem tette ezzel boldoggá Mancinit.

Fordulás után kisebb Inter-helyzet jött, ám Marcelo Brozovic nem tudott élni a lehetőséggel. Nem úgy, mint Higuaín, aki kobraként csapott le a vendégek védelmi bizonytalanságaira: a 62. percben Raúl Albiol passza után késztette megadásra Handanovicot (2–0). A reménytelennek tűnő helyzet nagyobb erőfeszítésekre sarkallta az Intert, mely előbb Ivan Perisic révén kihagyott egy nagy lehetőséget, majd Adem Ljajics révén a 67.-ben szépített – a szerb lövése alaposan meglepte Pepe Reinát (2–1).

A hajrában aztán egyre ijedtebben nézték az eseményeket a nápolyiak, Brozovic egy lövése kevéssel kerülte el a bal alsót, majd Ljajics döntött (és passzolt) ziccerben nagyon rosszul, pedig ketten üres kapura várták az átadást. Nem ez volt az utolsó Inter-helyzet – a milánóiak emberhátrányban nagyon megnyomták a végét –, igaz, Higuaín is megszerezhette volna egy kontra után harmadik gólját.

A slusszpoén a 94. percre maradt: Sztevan Jovetics előbb fejelt egy hatalmas kapufát (Reinának ehhez köze sem volt), majd Miranda tett ugyanígy (Reina itt szürreálisan nagy bravúrral mentett). A Napoli egy órán keresztül kontroll alatt tartotta a rangadót, a végén hatalmas mázlival úszta meg az egyenlítést – a 2–1-es győzelemmel pedig a tabella élére ugrott! A Napoli a maradonai idők óta (1989–90) nem vezette a bajnokság ily kései szakaszában a tabellát!

OLASZ SERIE A
14. FORDULÓ
Napoli–Internazionale 2–1 (Higuaín 2., 62., ill. Ljajics 67.)
KORÁBBAN
Sassuolo–Fiorentina 1–1 (Floccari 42., ill. Borja Valero 5.) – RÉSZLETEK ITT!

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Napoli 14 9 4 1 26–9 +17 31
2. Internazionale 14 9 3 2 17–9 +8 30
3. Fiorentina 14 9 2 3 27–12 +15 29
4. Roma 14 8 3 3 29–17 +12 27
5. Juventus 14 7 3 4 20–11 +9 24
6. Sassuolo 14 6 5 3 16–13 +3 23
7. Milan 14 7 2 5 19–18 +1 23
8. Torino 14 6 3 5 20–18 +2 21
9. Atalanta 14 6 3 5 15–15 0 21
10. Lazio 14 6 1 7 17–22 –5 19
11. Udinese 14 5 3 6 14–17 –3 18
12. Empoli 14 5 3 6 16–20 –4 18
13. Chievo 14 4 4 6 18–16 +2 16
14. Sampdoria 14 4 4 6 20–22 –2 16
15. Genoa 14 4 4 6 15–19 –4 16
16. Palermo 14 4 3 7 13–20 –7 15
17. Frosinone 14 4 2 8 14–24 –10 14
18. Bologna 14 4 1 9 13–19 –6 13
19. Carpi 14 2 3 9 13–27 –14 9
20. Verona 14 6 8 10–24 –14 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik