Serie A: egy gól döntött a Juventus–Fiorentina meccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.20. 22:42
null
Dries Mertens (balra) képzeletben ivott egyet csodás góljára (Fotó: AFP)
A Juventus labdarúgócsapata a Fiorentinát, a Milan a SPAL-t verte meg hazai pályán a Serie A 5. fordulójában, míg a Napoli a Lazio vendégeként diadalmaskodott.

A Gianluigi Buffont, Miralem Pjanicot és Alex Sandrót pihentető Juventus az első félidőben nem nagyon tudott mit kezdeni a stabilan védekező Fiorentinával, a második játékrészben viszont gyorsan sikerült feltörnie a vendégek hátsó alakzatát. Mario Mandzukic harmadszor vette be a firenzeiek kapuját, ilyen sokszor másik csapat ellen nem volt eredményes a Serie A-ban.

MANDZUKIC GÓLJA

A Juventus a 66. percben emberelőnybe is került Milan Badelj kiállítása miatt, a végén mégis izgulniuk kellett a „zebrák” szurkolóinak, mivel csapatuk gyakorlatilag beállt védekezni a saját térfelére.

A Lazio–Napoli rangadón a hazaiak vonulhattak egygólos előnnyel szünetre, a nápolyiak azonban a fordulás után öt perc alatt háromszor is válaszoltak. A harmadik találatuk igazán parádésra sikerült, Dries Mertens tekert a kapuba. A ráadásban tizenegyesből még Jorginho is betalált, nagyon sima lett tehát a vége. A Laziót tavaly 2–0-ra verte meg a Milan szeptember 20-án, két éve pedig 5–0-ra kapott ki a római gárda a Napolitól éppen ezen a napon.

MERTENS GÓLJA

A Milan két büntetőt kapott a SPAL ellen, az elsőt Ricardo Rodríguez, a másodikat Franck Kessié értékesítette, ezzel 2–0-ra nyert a piros-fekete alakulat.

OLASZ SERIE A
5. FORDULÓ
Atalanta–Crotone 5–1
(Petagna 5., Caldara 25., Ilicic 38., A. Gómez 63., 74. – a másodikat 11-esből, ill. Tumminello 70.)
Cagliari–Sassuolo 0–1 (Matri 60. – 11-esből)
Genoa–Chievo 1–1 (Laxalt 62., ill. Hetemaj 73.)
Hellas Verona–Sampdoria 0–0
Juventus–Fiorentina 1–0 (Mandzukic 52.)
Lazio–Napoli 1–4 (De Vrij 29., ill. K. Koulibaly 54., Callejón 56., Mertens 59., Jorginho 92. – 11-esből)
Milan–SPAL 2–0 (R. Rodríguez 26. – 11-esből, Kessié 61. – 11-esből)
Udinese–Torino 2–3 (De Paul 48., 75. – az elsőt 11-esből, ill. Belotti 9., Hallfredsson 30. – öngól, Ljajics 67.)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Benevento–Roma 0–4 (Dzeko 22., 52., Lucioni 35. – öngól, Venuti 74. – öngól)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Bologna–Internazionale 1–1 (Verdi 32., ill. Icardi 77. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 5 5 19–3 +16 15
2. Juventus 5 5 14–3 +11 15
3. Internazionale 5 4 1 11–2 +9 13
4. Milan 5 4 1 10–6 +4 12
5. Torino 5 3 2 10–5 +5 11
6. Lazio 5 3 1 1 10–8 +2 10
7. Roma 4 3 1 9–3 +6 9
8. Sampdoria 4 2 2 6–4 +2 8
9. Atalanta 5 2 1 2 9–7 +2 7
10. Fiorentina 5 2 3 8–7 +1 6
11. Cagliari 5 2 3 4–6 –2 6
12. Chievo 5 1 2 2 5–8 –3 5
13. Bologna 5 1 2 2 4–7 –3 5
14. SPAL 5 1 1 3 3–8 –5 4
14. Sassuolo 5 1 1 3 3–8 –5 4
16. Udinese 5 1 4 7–10 –3 3
17. Genoa 5 2 3 5–9 –4 2
18. Verona 5 2 3 1–11 –10 2
19. Crotone 5 1 4 1–11 –10 1
20. Benevento 5 5 1–14 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik