Serie A: Dusan Vlahovics már a Juventus játékosa – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.01.28. 19:54
null
Vlahovics délután megérkezett az orvosi vizsgálatokra, estére aláírt (Fotó: Getty Images)
A Serie A-ban szereplő Juventus péntek este hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 22 éves szerb csatárt, Dusan Vlahovicsot a Fiorentinától. 

A 22 éves (pénteken szülinapos) Dusan Vlahovics egészen elképesztő idényt fut eddig, hiszen 17 bajnoki gólnál jár, amivel holtversenyben vezeti a Serie A góllövőlistáját. A Fiorentinát három és fél idényen át erősítő szerb csatár esetleges klubváltásával kapcsolatban hónapok óta keringtek a pletykák, de péntek este pont került az ügy végére.

A bajnoki szereplését tekintve igencsak döcögős idény futó Juventus ugyanis 70+10 millió eurót fizet majd ki Vlahovicsért a firenzeieknek, három részletben. Ami biztos, hogy az átigazolás már hivatalos, hiszen a torinóiak is beszámoltak róla hivatalos felületeiken.

Az átigazolás körülményeiről, s vélhető következményeiről ITT írtunk korábban.

VLAHOVICS BEMUTATKOZÓ VIDEÓJA A JUVENTUSNÁL


A bejelentés előtt a Juventus hivatalos Twitter-oldala már az orvosi vizsgálatokról is posztolt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik