Serie A: drámai végjátékot követően nyert a Napoli, és ezüstérmes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.05. 22:33
null
Insigne (elöl) gólja ezüstérmet ért a Napolinak (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának vasárnapi, utolsó mérkőzésén a középmezőnyben harcoló Cagliari látogatott a Napoli otthonába, amely győzelmével az ezüstérme bebiztosítására készült. A második félidő fele felé közeledve azonban a szárdok megszerezték a vezetést, és Leonardo Pavoletti találatára csak a hajrában tudott válaszolni a Napoli, sőt végül drámai győzelmet is aratott egy, a 98. percben értékesített tizenegyes révén.

Gól nélkül zárult az első félidő a találkozón, melyen a Napoli fennállása nyolcadik olasz bajnoki ezüstérmének ünneplésére készült, ehhez azonban szükség volt a győzelemre.

A hazaiak ugyanis az első félidőben nem találtak be a középmezőnyben vitézkedő Cagliari ellen, és sokáig a másodikban sem – legalábbis szabályosan nem. Történt ugyanis, hogy a 66. percben Dries Mertens pofozott a hálóba egy, a kapusról kijövő labdát, ám a játékvezető nem adta meg, mert a belga lesen volt a lövés pillanatában.

Ezzel maradt az 1–0-s vendégelőny: a Cagliari alig két perccel korábban Zielinski eladott labdája után vezetett gyors kontrát, amelynek a végén Leonardo Pavoletti talált a Napoli kapujába.

A végén aztán Mertens azért szerzett egy szabályos gólt is: egy balról érkező beadást bólintott mintaszerűen a szárdok kapujába.

Ekkor már mindenki elkönyvelte, hogy az ezüstérmeket most még nem érezhetik a zsebükben a nápolyiak – mindenki, leszámítva Daniele Chiffi játékvezetőt, aki egy erősen véleményes kezezést vagy egy perccel később ment ki visszanézni videón a 94. percben.

A bíró pedig hosszas nézelődés után úgy döntött, hogy Fabrizio Cacciatore a tizenhatoson belül szándékosan ért kézzel a labdához, amiért a 96. percben megadta a tizenegyest, majd hosszas reklamálás és Artur Ionita kiállítása után Lorenzo Insigne a 98. percben végül gólra váltotta azt.

A TIZENEGYES

Ezzel fennállása során nyolcadik alkalommal szerzett ezüstérmet a Napoli, mivel a harmadik Inter hátránya már 10 pont, ami nem ledolgozható a hátralévő három fordulóban.

OLASZ SERIE A
35. FORDULÓ
Napoli–Cagliari 2–1
(Mertens 85., L. Insigne 98. – 11-esből, ill. Pavoletti 64.)
KORÁBBAN
Genoa–Roma 1–1
(C. Romero 91., ill. El Shaarawy 82.)
Empoli–Fiorentina 1–0 (Diego Farias 54.)
Lazio–Atalanta 1–3
(Parolo 3., ill. D. Zapata 22., Castagne 58., Wallace 76. – öngól)
Sassuolo–Frosinone 2–2 (Ferrari 66., Boga 77., ill. Sammarco 8., Paganini 36.)
Parma–Sampdoria 3–3 (Gazzola 2., Kucka 67. – 11-esből, Bastoni 71., ill. Quagliarella 28., 60. – az elsőt 11-esből, Defrel 38.)

A TOVÁBBI PROGRAM
SZOMBAT
Chievo–SPAL 0–4 (Felipe 8., 55., Floccari 47., Kurtic 81.)
Udinese–Internazionale 0–0
PÉNTEK
Juventus–Torino 1–1 (Cristiano Ronaldo 84., ill. Lukics 17.)
HÉTFŐ

20.30: Milan–Bologna

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 35 28 5 2 69–25 +44 89
2. Napoli 35 22 7 6 66–31 +35 73
3. Internazionale 35 18 9 8 52–28 +24 63
4. Atalanta 35 18 8 9 71–43 +28 62
5. Roma 35 16 11 8 62–47 +15 59
6. Torino 35 14 15 6 45–30 +15 57
7. Milan 34 15 11 8 47–33 +14 56
8. Lazio 35 16 7 12 50–39 +11 55
9. Sampdoria 35 14 7 14 57–49 +8 49
10. Sassuolo 35 9 15 11 50–54 –4 42
11. SPAL 35 11 9 15 39–48 –9 42
12. Fiorentina 35 8 16 11 47–43 +4 40
13. Cagliari 35 10 10 15 33–49 –16 40
14. Parma 35 9 11 15 38–55 –17 38
15. Bologna 34 9 10 15 37–48 –11 37
16. Genoa 35 8 12 15 37–54 –17 36
17. Udinese 35 8 10 17 31–49 –18 34
18. Empoli 35 8 8 19 44–66 –22 32
19. Frosinone 35 5 9 21 28–64 –36 24
20. Chievo *
35 2 12 21 25–73 –48 15
*: A Chievótól három pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik