Serie A: csodás gólok a nápolyi estében, az eredmény meglepő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.28. 21:03
A Napoli hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Sassuolóval az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 14. fordulójának hétfői játéknapján.

A vendégek tizenegy olasz játékossal léptek pályára a San Paolóban, ami kuriózumnak számít a Serie A jelenlegi kiírásában, hiszen ebben az idényben korábban még egyszer sem fordult elő, hogy egy csapat kezdőjében csak hazai futballisták kapjanak helyet. A vendégek tizenegy olasz játékossal léptek pályára a San Paolóban, ami kuriózumnak számít a Serie A jelenlegi kiírásában, hiszen ebben az idényben korábban még egyszer sem fordult elő, hogy egy csapat kezdőjében csak hazai futballisták kapjanak helyet.

A mérkőzés első gólját azonban nem a Sassuolo, hanem a Napoli egyik olasz játékosa szerezte: a 42. percben Lorenzo Insigne gyönyörűen csavart a bal felső sarokba a léc segítségével (1–0).

A második félidőben a nápolyiak többször is lezárhatták volna a meccset, de elpackázták a lehetőségeiket, amit a vendégek a hajrában a csereként beálló Grégoire Defrel révén kihasználtak. A francia csatár Marcello Gazzola nagyszerű beadása után kapásból továbbított Pepe Reina kapujába (1–1).

A 93. percben közel állt a Napoli a győztes gól megszerzéséhez, ám José Callejón lövését követően a kapufán csattant a labda.

A nápolyi csapat nincs igazán jó formában, hiszen a legutóbbi hat tétmeccséből csak egyet nyert meg, míg a Sassuolo négy bajnoki vereség után először szerzett pontot.

OLASZORSZÁG, SERIE A
14. FORDULÓ

Napoli–Sassuolo 1–1 (Insigne 42., ill. Defrel 82.)
KÉSŐBB
21.00: Internazionale–Fiorentina (Tv: DIGI Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 14 11 3 29–12 +17 33
2. Roma 14 9 2 3 33–16 +17 29
3. Milan 14 9 2 3 25–18 +7 29
4. Lazio 14 8 4 2 27–14 +13 28
5. Atalanta 14 9 1 4 23–14 +9 28
6. Torino 14 7 4 3 31–17 +14 25
7. Napoli 14 7 4 3 24–15 +9 25
8. Fiorentina 12 5 5 2 18–11 +7 20
9. Genoa 13 5 4 4 17–15 +2 19
10. Cagliari 14 6 1 7 22–31 –9 19
11. Internazionale 13 5 3 5 18–16 +2 18
12. Chievo 14 5 3 6 14–16 –2 18
13. Sampdoria 14 4 5 5 16–20 –4 17
14. Bologna 14 4 4 6 14–21 –7 16
15. Udinese 14 4 3 7 18–23 –5 15
16. Sassuolo 14 4 3 7 17–25 –8 15
17. Empoli 14 2 4 8 7–21 –14 10
18. Pescara 14 1 4 9 11–26 –15 7
19. Crotone 14 1 3 10 11–27 –16 6
20. Palermo 14 1 3 10 10–27 –17 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik