Serie A: beköszönt a barcás Tello; megvan az első iraki gól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.21. 17:01
A Serie a 25. fordulójában a Fiorentina idegenben 3–2-re legyőzte az Atalantát. A tabella utolsó előtti helyén álló Carpi pontot rabolt Torinóból, míg a Sassuolo piros lapokkal tarkított összecsapáson diadalmaskodott az Empoli ellen.

A Sassuolo–Empoli összecsapáson az első félidőben két kiállítás is volt: Paolo Valeri játékvezető előbb Simone Missirolit, a hazaiak játékosát állította ki második sárgával, majd hét perccel később, a 38. percben Lorenzo Tonellit is leküldte a pályáról, a vendégek játékosa szintén a második sárgáját szedte össze.

A látogatókat viselte meg jobban a piros lap, és a Sassuolo Domenico Berardi gyönyörű kapáslövésével, majd Grégoire Defrel duplájával fordított és elhúzott. A vendégek Massimo Maccarone tizenegyesével még szépítettek, ám egyenlíteniük nem sikerült, a Sassuolo 3–2-re megnyerte a találkozót.

A Torino a 19. helyen tanyázó Carpival játszott gól nélküli döntetlent, a hazaiak ráadásul tizenegyest is hibáztak.

A Fiorentina megszenvedett az Atalantával, ám Matías Fernández, a januárban Barcelonától kölcsönvett Cristian Tello és Nikola Kalinic góljával elhozta a három pontot.

A Genoa Alessio Cerci tizenegyesével és Diego Laxalt találatával 2–1-re legyőzte az Udinesét, amely az iraki Ali Adnan Kadhim góljával szerzett vezetést. A Serie A történetében iraki játékos ezelőtt még sosem talált be. A meccs 90. percében egyenlíthetett volna az Udine, ám Antonio Di Natale tizenegyest hibázott.

OLASZ SERIE A
26. FORDULÓ

Torino–Carpi 0–0
Sassuolo–Empoli 3–2 (Berardi 41., Defrel 48., 50., ill. Zielinski 36., Maccarone 70. –11-esből)
Atalanta–Fiorentina 2–3 (Conti 84., Pinilla 91., ill. M. Fernández 67., Tello 81., Kalinic 87.)
Genoa–Udinese 2–1 (Cerci 57. – 11-esből, Laxalt 70., ill. Adnan 33.)

Később
18.00: Frosinone–Lazio (Tv: DIGI Sport1)
20.45: Roma–Palermo (Tv: DIGI Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 26 18 4 4 46–15 +31 58
2. Napoli 25 17 5 3 53–20 +33 56
3. Fiorentina 26 16 4 6 47–26 +21 52
4. Internazionale 26 14 6 6 34–23 +11 48
5. Roma 25 13 8 4 47–27 +20 47
6. Milan 25 12 7 6 37–27 +10 43
7. Sassuolo 26 9 11 6 32–31 +1 38
8. Lazio 25 10 6 9 34–34 0 36
9. Bologna 26 10 4 12 29–31 –2 34
10. Empoli 26 9 7 10 32–37 –5 34
11. Torino 26 8 8 10 33–33 0 32
12. Chievo 26 8 7 11 31–36 –5 31
13. Atalanta 26 7 8 11 25–30 –5 29
14. Genoa 26 7 7 12 27–31 –4 28
15. Udinese 26 7 6 13 22–40 –18 27
16. Palermo 25 7 5 13 27–42 –15 26
17. Sampdoria 26 6 7 13 37–46 –9 25
18. Frosinone 25 6 4 15 26–51 –25 22
19. Carpi 26 4 8 14 23–43 –20 20
20. Verona 26 2 12 12 24–43 –19 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik