Serie A: Babacar a 91. percben süllyesztette el az Intert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.14. 22:58
null
Az Inter vezetett Firenzében, de a végén a hazaiak ünnepelhettek (Fotó: Reuters)
Az olasz labdarúgó Serie A 25. fordulójának záró mérkőzésén a Fiorentina 2–1-re legyőzte a rossz formában levő Internazionalét, a megszerzett három ponttal pedig előrelépett a harmadik helyre, a Juventus és a Napoli mögé.

A dobogóért harcoló két csapat rangadóján az első félidőt követően az Inter volt előnyben, miután Samir Handanovic megint bekapcsolta magán a „mindent kivédek” opciót: a szlovén kapus remek megmozdulások sorával kergette őrületbe a Fiorentina játékosait. Amikor Handanovic nem tudott hárítani, ott voltak a védői: a 15. percben Josip Ilicic gólba tartó lövését Alex Telles szenzációs becsúszással mentette a gólvonal előtt.

Az Inter-kapus tettei akkor váltak igazán értékessé, amikor egy milánói kontra végén Marcelo Brozovic kíméletlenül a hazai kapuba bombázott – a 26. percben megszerezte a vezetést Roberto Mancini csapata, és meg is tartotta azt a szünetig. Az első félidőben Handanovic csak eggyel ért labdába kevesebbszer (18), mint a két Inter-támadó, Éder és Mauro Icardi együtt (12+7, 19)!

Az egyenlítés a 60. percben jött – Ilicic adott középre jobbról, a beadás egy Inter-védő fején csúszott meg, az érkező firenzeiek közül pedig Borja Valero stukkolt a kapuba. A vendégek erőteljesen lest reklamáltak, ez ugyanannyira hatotta meg a játékvezetőt, mint amikor az a fiorentinások próbálták meg rábeszélni egy tizenegyes megadására. Semennyire...

A hajrá vérontással kezdődött (Murillót könyökölték le orrvérzést érően), piros lappal folytatódott – Alex Telles gyűjtötte be második sárgáját, így megfogyatkozott az Inter. A milánóiak a hajrát nem bírták ki, és ha Handanovic felrobbant a dühtől, joggal tette: a kapus a 91. percben bemutatott még két nagy védést, de a lesipuskás (és a 87. percben behozott) Khouma Babacar kísérletével szemben már tehetetlen volt. Végül a gólok mellett a piros lapok száma is háromra változott: a Fiorentinából Mauro Zárate, az Interből Geoffrey Kondogbia kapott levonulási parancsot a 2–1-re végződő találkozón.



OLASZ SERIE A
25. FORDULÓ
Fiorentina–Internazionale 2–1
(Borja Valero 60., Babacar 91., ill. Brozovic 26.)
KORÁBBAN
Sampdoria–Atalanta 0–0
Udinese–Bologna 0–1 (Destro 79.)
Palermo–Torino 1–3 (Gilardino 2., ill. Immobile 19. – 11-esből, 69., G. González 31. – öngól)
Milan–Genoa 2–1 (Bacca 5., Honda 63., ill. Cerci 92.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 25 18 3 4 46–15 +31 57
2. Napoli 25 17 5 3 53–20 +33 56
3. Fiorentina 25 15 4 6 44–24 +20 49
4. Roma 25 13 8 4 47–27 +20 47
5. Internazionale 25 13 6 6 31–22 +9 45
6. Milan 25 12 7 6 37–27 +10 43
7. Lazio 25 10 6 9 34–34 0 36
8. Sassuolo 25 8 11 6 29–29 0 35
9. Empoli 25 9 7 9 30–34 –4 34
10. Bologna 25 10 3 12 29–31 –2 33
11. Torino 25 8 7 10 33–33 0 31
12. Chievo 25 8 7 10 30–33 –3 31
13. Atalanta 25 7 8 10 23–27 –4 29
14. Udinese 25 7 6 12 21–38 –17 27
15. Palermo 25 7 5 13 27–42 –15 26
16. Genoa 25 6 7 12 25–30 –5 25
17. Sampdoria 25 6 7 12 36–43 –7 25
18. Frosinone 25 6 4 15 26–51 –25 22
19. Carpi 25 4 7 14 23–43 –20 19
20. Verona 25 1 12 12 21–42 –21 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik