Serie A: a Roma, a Lazio és a Napoli is győzni tudott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.15. 16:58
null
Francesco Totti is szerepet kapott az Udinese ellen (Fotó: AFP)
Öt mérkőzést is rendeztek az olasz Serie A 20. fordulójában vasárnap 15 órától – az élcsapatok közül a két fővárosi gárda, a Lazio és a Roma, valamint a Napoli is három ponttal lett gazdagabb. Balogh Norbert csereként tucatnyi percet kapott a Sassuolo otthonában 4–1-es vereséget szenvedő Palermóban, amely egyre nehezebb helyzetbe kerül.

 

Radja Nainggolan góljával korán vezetést szerzett a Roma Udinében: a belga futballista a tizenhatoson belülről, kapásból talált a hálóba (0–1). Nem sokkal később azonban bosszankodhattak a „farkasok" – Edin Dzeko a 18. percben kihagyta a kezezés miatt megítélt tizenegyest. (Érdekesség, hogy a Sampdoria–Empoli mérkőzésen is kimaradt egy büntető, itt Levan Mcsedlidze hibázott.)

A második játékrészben a fővárosiak jelképe, Francesco Totti is pályára lépett, az eredmény azonban már nem változott – a Roma továbbra is a második helyen áll a bajnokságban.

A Napoli–Pescara találkozón az első félidőben érintetlenek maradtak a kapuk, a második játékrész elején előbb Lorenzo Tonelli, majd Marek Hamsík mattolta Albano Bizzarrit (2–0). A mérkőzés végén egy beadást követően Dries Mertens is betalált – Gianluca Caprari tudott szépíteni 11-esből (3–1).

Andrea Petagna ráijesztett a Lazióra – az ő góljával szerzett vezetést az Atalanta (0–1). Az első félidő ráadásában Szergej Milinkovics-Szavics egyenlített, majd Ciro Immobile a 68. percben 11-esből megszerezte a római alakulat győztes gólját (2–1).

Balogh Norbert és Sallai Roland csapata, a Palermo sima, 4–1-es vereséget szenvedett a Sassuolo otthonában. Balogh a 78. percben csereként pályára lépett, Sallait sérülés miatt nem nevezte a találkozóra a Palermo.

OLASZ SERIE A
20. FORDULÓ

Lazio–Atalanta 2–1 (Milinkovics-Szavics 45+1., Immobile 68. – 11-esből, ill. Petagna 21.)
Sampdoria–Empoli 0–0
Sassuolo–Palermo 4–1
(Matri 15., 66., Ragusa 24., Politano 83., ill. Quaison 9.)
Napoli–Pescara 3–1 (Tonelli 47., Hamsík 49., Mertens 86., ill. Caprari 94. – 11-esből)
Udinese–Roma 0–1 (Nainggolan 12.)

KÉSŐBB
20.45: Fiorentina–Juventus

KORÁBBAN
Cagliari–Genoa 4–1
(Borriello 40., 60., Joao Pedro 44., Farias 64. – 11-esből, ill. G. Simeone 28.)
Internazionale–Chievo 3–1
(Icardi 69., Perisic 86., Éder 93., ill. Pellissier 34.)
Crotone–Bologna 0–1 (Dzemaili 51.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 18 15 3 39–14 +25 45
2. Roma 20 14 2 4 41–18 +23 44
3. Napoli 20 12 5 3 45–23 +22 41
4. Lazio 20 12 4 4 35–22 +13 40
5. Internazionale 20 11 3 6 33–23 +10 36
6. Milan 18 11 3 4 28–20 +8 36
7. Atalanta 20 11 2 7 32–24 +8 35
8. Torino 19 8 5 6 36–27 +9 29
9. Fiorentina 18 7 6 5 28–24 +4 27
10. Cagliari 20 8 2 10 31–44 –13 26
11. Udinese 20 7 4 9 25–27 –2 25
12. Chievo 20 7 4 9 21–27 –6 25
13. Genoa 20 6 5 9 22–27 –5 23
14. Bologna 19 6 5 8 18–25 –7 23
15. Sassuolo 20 6 4 10 28–33 –5 22
16. Sampdoria 20 5 7 8 21–26 –5 22
17. Empoli 20 4 6 10 11–26 –15 18
18. Palermo 20 2 4 14 17–40 –23 10
19. Crotone 19 2 3 14 14–34 –20 9
20. Pescara 19 1 6 12 15–36 –21 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik