Serie A: a Napolitól két pontot levontak - hivatalos

Vágólapra másolva!
2012.12.18. 11:04
null
Cannavaro (balra) féléves eltiltást kapott, a Napolitól két pontot levontak (Fotó: Action Images)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség megerősítette az olasz sajtóban korábban már megszellőztetett hírt, amely szerint a Serie A-ban szereplő Napoli két pont büntetést, Paolo Cannavaro és Gianluca Grava pedig egyaránt féléves eltiltást kapott az olasz bundabotrány kapcsán.

Mint arról már beszámoltunk, Matteo Gianello, a gárda korábbi kapusa még áprilisban vallotta azt az ügyészségen, hogy két éve arra próbálta meg rávenni a társait, veszítsék el a záró fordulóban a Sampdoria elleni bajnokit.

A kapus korábban elmondta, hogy Paolo Cannavarót és Gianluca Gravát kereste meg az „ajánlatával", amelyre mindketten nemet mondtak. A fegyelmi bizottság az elmúlt héten az említett két futballistát hallgatta meg, mivel a szabályok szerint jelenteniük kellett volna az ügyet. Ugyanakkor a két játékos tagadta, hogy bármi rosszat tett volna.

A fegyelmi bizottság azonban bűnösnek találta őket, és Cannavaróékat fél évre eltiltotta, míg a Napolitól két pontot levont, ezen felül hetvenezer euró pénzbüntetésre ítélte. A jelenleg klub nélküli Gianello három év és három hónapos eltiltást kapott.

A Napoli ezzel a harmadik helyről az ötödikre esik vissza a tabellán, de várhatóan fellebbez a pontlevonás ellen.

 

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Juventus 17 13 2 2 36–10 +26 41
2. Internazionale 17 11 1 5 29–18 +11 34
3. Lazio 17 10 3 4 25–18 +7 33
4. Fiorentina 17 9 5 3 33–19 +14 32
5. Napoli17103431–17+1431
6. Roma 17 9 2 6 38–27 +11 29
7. Milan 17 8 3 6 32–22 +10 27
8. Catania 17 7 4 6 25–25 0 25
9. Udinese 17 5 8 4 25–25 0 23
10. Parma 17 6 5 6 23–23 0 23
11. Chievo 17 6 3 8 20–27 –7 21
12. Atalanta 17 7 2 8 17–26 –9 21
13. Bologna 17 5 3 9 20–22 –2 18
14. Sampdoria 17 5 3 9 20–26 –6 17
15. Torino 17 3 8 6 18–22 –4 16
16. Cagliari 17 4 4 9 15–30 –15 16
17. Palermo 17 3 6 8 15–24 –9 15
18. Pescara 17 4 2 11 13–34 –21 14
19. Genoa 17 3 4 10 17–29 –12 13
20. Siena 17 4 5 8 16–24 –8 11

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, a Napolitól és az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik