Serie A: a Napoli elnöke 16 csapatosra csökkentené a létszámot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.22. 16:41
A jelenlegi húszról 16 csapatosra csökkentené az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalát Aurelio De Laurentiis, a Napoli elnöke.

„1986-ban még csak tizenhat csapat volt a Serie A-ban. Aztán ki tudja, miért, húszra növelték a létszámot – fogalmazott a filmproducerként dolgozó De Laurentiis.Ha tizenhat együttes lenne egy kiesővel, akkor sokkal boldogabbak és versenyképesebbek lennénk.”„1986-ban még csak tizenhat csapat volt a Serie A-ban. Aztán ki tudja, miért, húszra növelték a létszámot – fogalmazott a filmproducerként dolgozó De Laurentiis.Ha tizenhat együttes lenne egy kiesővel, akkor sokkal boldogabbak és versenyképesebbek lennénk.”

Az élvonal csapatainak létszámát 1988-ban növelték 18-ra, s 2004 óta működik 20 klubbal.

Az olasz szövetség (FIGC) elnöke, Carlo Tavecchio januárban még azt mondta, az ötlet „csak utópia”, augusztusban már három éven belül lehetségesnek nevezte, hogy minden professzionális ligában kettővel csökkenjen az együttesek száma. A bajnok Juventus vezetőedzője, Massimiliano Allegri tavaly decemberben úgy fogalmazott, kedvezőnek találná a 18 csapatos bajnokságot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik