Serie A: a Milan kilenc emberrel nyert Nagy Ádámék ellen

Vágólapra másolva!
2017.02.08. 22:44
null
A Milan a 89. percben, kettős emberhátrányban döntött (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 18. fordulójában elhalasztott mérkőzésen a Milan 1–0-ra nyert a Bologna otthonában.

A Napoli elleni szombati 1–7 után ezúttal is alaposan beragadt a meccs elején a Bologna, de Nagy Ádámék szerencséjére ezúttal az első hét percben mindhárom óriási vendéglehetőség kimaradt, ezt követően pedig meg is nyugodtan kicsit a felek.

A 38. percben Gabriel Paletta megkapta a második sárga lapját is, így emberelőnybe került a Bologna, majd az 59. percben már csak kilencen maradtak a vendégek, miután Juraj Kucka rátaposott Nagy Ádám lábára. A magyar válogatott középpályásról öt nap alatt a második embert állították ki.

Kucka második sárga lapot érő szabálytalansága Nagy Ádám ellen



Callejón piros lapot érő megmozdulása Nagy Ádámmal szemben



A kettős emberelőny sem hozta meg az áttörést, sőt a végén jött a fekete leves, Mario Pasalic érkezett középen teljesen üresen Gerard Deulofeu beadására, és megszerezte a három pontot a Milannak (0–1).

SERIE A
A 18. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEN
Crotone–Juventus 0–2
(Mandzukic 60., Higuaín 74.)
Bologna–Milan 0–1 (Pasalic 89.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 23 19 4 47–16 +31 57
2. Roma 23 16 2 5 48–21 +27 50
3. Napoli 23 14 6 3 55–26 +29 48
4. Lazio 23 13 4 6 41–27 +14 43
5. Internazionale 23 13 3 7 37–24 +13 42
6. Atalanta 23 13 3 7 36–25 +11 42
7. Milan 23 12 4 7 33–27 +6 40
8. Fiorentina 23 10 7 6 38–33 +5 37
9. Torino 23 8 8 7 40–33 +7 32
10. Udinese 23 8 5 10 27–29 –2 29
11. Chievo 23 8 5 10 22–30 –8 29
12. Sassuolo 23 8 4 11 32–36 –4 28
13. Sampdoria 23 7 7 9 25–29 –4 28
14. Bologna 23 7 6 10 22–34 –12 27
15. Cagliari 23 8 3 12 32–48 –16 27
16. Genoa 23 6 7 10 27–33 –6 25
17. Empoli 23 5 7 11 14–31 –17 22
18. Palermo 23 3 5 15 19–42 –23 14
19. Crotone 23 3 4 16 20–40 –20 13
20. Pescara 23 1 6 16 19–50 –31 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik