Serie A: a Milan a hajrában mentett pontot Rómában

Vágólapra másolva!
2017.02.13. 22:40
null
Suso (feketében) találata egy pontot ért a Milannak (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 24. fordulójának záró mérkőzésén a Milan 1–1-es döntetlenre végzett a Lazio vendégeként.

Az első félidőben többet támadott a római csapat, amely a játékrész hosszabbításában megérdemelten szerezte meg a vezetést – igaz, nem akcióból született meg a vezető találat. Ciro Immobile szép csatárteljesítmény után átesett Gianluigi Donnarumma kapuson, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A labda mögé Lucas Biglia állt, aki a kapu jobb oldalába bombázott (1–0).

A vendégek a második félidőben sem tettek sokkal többet a győzelemért, mint az elsőben, de a hajrában mégis sikerült egyenlíteniük. A 85. percben Suso nagyszerűen csavart a jobb alsó sarokba, Thomas Strakoshának nem volt esélye hárítani (1–1).

A döntetlen a Lazio és a Milan számára sem igazán jó eredmény, egyik csapat sem áll nemzetközi kupaszereplést érő helyen.

OLASZORSZÁG, SERIE A
24. FORDULÓ

Lazio–Milan 1–1 (Biglia 45+1. – 11-esből, ill. Suso 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 24 20 4 49–16 +33 60
2. Roma 24 17 2 5 50–21 +29 53
3. Napoli 24 15 6 3 57–26 +31 51
4. Internazionale 24 14 3 7 39–24 +15 45
5. Atalanta 24 14 3 7 39–26 +13 45
6. Lazio 24 13 5 6 42–28 +14 44
7. Milan 24 12 5 7 34–28 +6 41
8. Fiorentina 24 11 7 6 41–33 +8 40
9. Torino 24 9 8 7 45–36 +9 35
10. Chievo 24 9 5 10 25–31 –6 32
11. Sampdoria 24 8 7 9 28–30 –2 31
12. Udinese 24 8 5 11 27–32 –5 29
13. Sassuolo 24 8 4 12 33–39 –6 28
14. Bologna 24 7 6 11 23–37 –14 27
15. Cagliari 24 8 3 13 32–50 –18 27
16. Genoa 24 6 7 11 27–35 –8 25
17. Empoli 24 5 7 12 14–33 –19 22
18. Palermo 24 3 5 16 20–45 –25 14
19. Crotone 24 3 4 17 20–42 –22 13
20. Pescara 24 1 6 17 22–55 –33 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik