Serie A: a Lazio lenullázta a Romát, és behúzta a derbit

Vágólapra másolva!
2019.03.02. 22:28
null
A Lazio esélyt sem adott a Romának a derbin (Fotó: Giuseppe Maffia/AFP)
A Lazio sikerével zárult az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 26. fordulójának szombati rangadója: Simone Inzaghi együttese 3–0-ra legyőzte a Romát a Derby della Capitalén.

Nem kellett sokat várni az első gólra a két klub 150. Serie A-s randevúján, a 12. percben Felipe Caicedo bújt ki a védők közül, s miután Robin Olsen mellett is eltolta, nem volt nehéz dolga az üres kapuba gurítania a labdát (1–0).

A Roma legnagyobb lehetőségét az első félidőben Edin Dzeko hagyta ki, a bosnyák támadó megmozdulásain kívül kevés veszély volta Roma játékában.

A fordulás után már aktívabbak voltak a vendégek, ám amikor már úgy tűnt, hogy sikerül egyenlíteniük, jött a sérülése miatt csupán csereként pályára lépő Ciro Immobile, és tizenegyesből megduplázta a Lazio előnyét (2–0).

A kegyelemdöfést Danilo Cataldi adta meg a hajrában, a Roma teljesítményére Alekszandar Kolarovtette fel a „koronát”, a szerb védő egy perc alatt begyűjtött két sárga lapja miatt csapata emberhátrányban fejezte be a derbit (3–0).

A Lazio története során csupán másodszor tudta háromgólos különbséggel legyőzni városi riválisát, 2006 decemberében szintén 3–0-ra diadalmaskodott.

OLASZ SERIE A
26. FORDULÓ

Lazio–Roma 3–0 (Caicedo 12., Immobile 72. – 11-esből, Cataldi 89.)
KORÁBBAN
Empoli–Parma 3–3
(Dell'Orco 19., Caputo 59. – 11-esből, Bruno Alves 91. – öngól, ill. Gervinho 13., Rigoni 45+1., Bruno Alves 82.)
Milan–Sassuolo 1–0 (Lirola 35. – öngól)
VASÁRNAP
12.30: Torino–Chievo (Tv: Digi Sport1)
15.00: Udinese–Bologna (Tv: Digi Sport1)
15.00: Genoa–Frosinone
15.00: SPAL–Sampdoria (Tv: Digi Sport2)
18.00: Atalanta–Fiorentina (Tv: Digi Sport2)
20.30: Napoli–Juventus (Tv: Digi Sport1)
PÉNTEKEN
Cagliari–Internazionale 2–1 (Ceppitelli 31., Pavoletti 43., ill. L. Martínez 38.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 25 22 3 53–15 +38 69
2. Napoli 25 17 5 3 46–18 +28 56
3. Milan 26 13 9 4 39–22+17 48
4. Internazionale 26 14 5 7 38–22 +16 47
5. Roma 26 12 8 6 49–36 +13 44
6. Lazio 25 12 5 8 36–27 +9 41
7. Atalanta 25 11 5 9 51–36 +15 38
8. Torino 25 9 11 5 30–22 +8 38
9. Fiorentina 25 8 12 5 40–29 +11 36
10. Sampdoria 25 10 6 9 41–32 +9 36
11. Sassuolo 26 7 10 9 35–41 –6 31
12. Parma 26 8 6 12 28–40 –12 30
13. Genoa 25 7 8 10 32–41 –9 29
14. Cagliari 26 6 9 11 23–37 –14 27
15. SPAL 25 5 8 12 22–37 –15 23
16. Udinese 24 5 7 12 19–31 –12 22
17. Empoli 26 5 7 14 33–51 –18 22
18. Bologna 25 3 9 13 19–38 –19 18
19. Frosinone 25 3 7 15 19–49 –30 16
20. Chievo* 25 1 10 14 19–48 –29 10
*A Chievótól három pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik