Serie A: a Juve a hajrában döntött az újonc ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.23. 22:24
null
Előbb CR (jobbra), majd Bernardeschi gólját ünnepelhették a „zebrák” (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának záró meccsén a listavezető Juventus az utolsó előtti helyen álló Frosinone otthonába látogatott és némi meglepetésre csak Cristiano Ronaldo 81. percben szerzett góljával sikerült megszereznie a vezetést – a három pontot Federico Bernardeschi gólja biztosította be a ráadás perceiben.

A vendégek nagy lendülettel kezdték a mérkőzést, az első nagy helyzetük végén Cristiano Ronaldo majdnem megszerezte a vezetést, de Capuano a kapu torkából mentett a portugál lövése után.

Nagyjából ez volt a Juve legnagyobb gólszerzési lehetősége az első félidőben, a kapuba azonban nem sikerült betalálni, sem CR, sem Pjanic, sem Rugani lövése nem talált kaput, vagy ha igen, Sportiello a hazaiak kapusa hárított.

Az első félidőben a vendégek nagyjából 65 százalékban birtokolták a labdát, négyszer annyi kapura lövésük volt, és a helyzet a fordulás követően sem változott. Sőt!

A torinóiak az idő előre haladtával egyre nagyobb nyomás alá helyezték az újonc kapuját, ám derekasan állta a sarat a Frosinone. Egészen a 81. percig, amikor a leshatáron ólálkodó Cristiano Ronaldo lecsapott egy rossz lövés után lecsorgó labdára, és az egész meccsen jól védő Sportiello mellett a bal alsóba helyezett.

A 2–0-s győzelmet, s vele a három pontot a találkozó utolsó támadásaként a 94. percben Federico Bernardeschi biztosította be egy gyors kontra végén.

Ezzel a Juventus – ha a vártnál nehezebben is –, de megszerezte az újabb bajnoki győzelmét, és tovább őrzi hibátlan mérlegét a bajnokságban: 5 forduló után 15 pontja van, s már csak a 12 pontos Napoli van egy meccsnyi látótávolságon belül mögötte.

OLASZ SERIE A
5. FORDULÓ
Frosinone–Juventus 0–2 (Cristiano Ronaldo 81., Bernardeschi 94.)

KORÁBBAN

Milan–Atalanta 2–2 (Higuaín 2., Bonaventura 61., ill. A. Gómez 54., Rigoni 91.)
Bologna–Roma 2–0 (Mattiello 36., Santander 59.)
Chievo–Udinese 0–2 (De Paul 76., Lasagna 90.)
Lazio–Genoa 4–1 (Caicedo 7., Immobile 23., 89., Milinkovics-Szavics 53., ill. Piatek 46.)
Torino–Napoli 1–3
(Belotti 51. – 11-esből, ill. Insigne 4., 59., Verdi 21.)

SZOMBATI EREDMÉNYEK
Sampdoria–Internazionale 0–1
(Brozovic 94.)
Sassuolo–Empoli 3–1 (K-P. Boateng 13., Ferrari 57., Di Francesco 85., ill. Caputo 1.)
Parma–Cagliari 2–0 (Inglese 20., Gervinho 47.)
Fiorentina–SPAL 3–0 (Pjaca 18., Milenkovics 28., Chiesa 56.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 5 5 11–4 +7 15
2. Napoli 5 4 1 9–7 +2 12
3. Fiorentina 5 3 1 1 11–3 +8 10
4. Sassuolo 5 3 1 1 12–8 +4 10
5. Lazio 5 3 2 7–5 +2 9
6. SPAL 5 3 2 4–4 0 9
7. Udinese 5 2 2 1 6–4 +2 8
8. Sampdoria 5 2 1 2 9–3 +6 7
9. Internazionale 5 2 1 2 6–4 +2 7
10. Parma 5 2 1 2 6–5 +1 7
11. Genoa 4 2 2 7–10 –3 6
12. Atalanta 5 1 2 2 9–8 +1 5
13. Milan 4 1 2 1 7–7 0 5
14. Roma 5 1 2 2 7–9 –2 5
15. Torino 5 1 2 2 5–7 –2 5
16. Cagliari 5 1 2 2 4–7 –3 5
17. Empoli 5 1 1 3 4–6 –2 4
18. Bologna 5 1 1 3 2–5 –3 4
19. Frosinone 5 1 4 0–12 –12 1
20. Chievo 5 2 3 5–13 –8 -1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik