Serie A: a hajrára maradt a csattanó - Roma-siker a derbin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.25. 19:57
null
Feszültségektől mentes volt a találkozó, de küzdelemtől nem (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 37. fordulójában a Roma vendégként 2–1-re győzött a Lazio elleni városi derbin. Sikerével a Roma bebiztosította bajnoki ezüstérmét, valamint BL-csoportkörös szereplését, a vesztes Laziónak viszont – amely a hét közben elbukta az Olasz Kupa döntőjét – veszélyben van a BL-kvalifikációja. A záró fordulóban ahhoz a Napolihoz látogat, amely hárompontos hátrányban áll mögötte a negyedik helyen, és vendégként már legyőzte a Laziót, pontazonosság esetén tehát az egymás elleni mérleg a nápolyiak javára billen.

Nagy elánnal, de kellő tisztelettel esett egymásnak a két csapat. A Lazio veszélyeztetett előbb: az ötödik perc után mindjárt két gólhelyzettel jelentkezett. A Roma örülhetett, hogy egyikből sem lett gól. Támadásban és mezőnyfölényben maradt a Lazio, a Roma játékosai hamar elveszítették a labdát. Viszont hamar vissza is szerezték: a védelem előtti szűrés hatékonynak bizonyult. A 18. percben Miroslav Klose csúszott oda Francesco Tottinak holttérből, lett is kakaskodás a dologból pillanatok alatt. A folytatásban azért inkább a futball játszotta a főszerepet, mint az indulatok. A Roma kijött ugyan a szorításból, olykor támadásra is futotta az erejéből, de a játék irányítása így is a Lazio kezében maradt. A helyzetek, kapura lövések nem érkeztek futószalagon – egy római derbitől nem is elvárás –, de így is izgalmas, élvezetes volt a küzdelmes mezőnymunkával, parázs párharcokkal színesített összecsapás.

MEGSZÚRTAK KÉT ROMA-SZURKOLÓT A DERBI ELŐTT

Nem ritka az erőszak Olaszországban, ezúttal két AS Roma-szimpatizánst szúrtak meg a mérkőzés előtt. A Stadio Olimpico közelében történt az eset, a sebesülteket azonnal kórházba szállították, állapotuk nem súlyos, számolt be a részletekről az ANSA hírügynökség. Sem a rendőrség, sem a klub, sem a kórház nem foglalt állást eddig az ügyben. A mostani római derbi a szokásosnál is nagyobb téttel bír, ugyanis a Lazio egy győzelemmel megelőzheti a „farkasokat", és a biztos Bajnokok Ligája-szereplést érő második helyről várhatja az utolsó fordulót.

Az 52. percben Senad Lulic labda vagy baba alapon állította meg a szélen Tottit, de nem kapott érte sárga lapot. Pedig ez már a második lett volna neki, az első félidőben volt egy taktikai jellegű buktatása. Reklamáltak is a Roma-játékosok, közülük Vasszilisz Toroszidisz kapott sárga lapot... Két perc múlva Lulicot lecserélték, érezte azt Stefano Pioli, hogy alkalmi balhátvédjének sok a gondja. A 61. percben Totti is elhagyta a pályát: a Roma ikonja tapsolt, a közönség fütyült. A Roma-drukkereknek nem tetszett, hogy a kapitány elhagyta a küzdőteret. A Lazio-szurkolóknak meg ugye alapból nem tetszik egyik bordó mezes sem, főként egy kulcsember. Pedig ez volt a mérkőzés kulcsmomentuma: a Tottit váltó Víctor Ibarbóval sokkal mozgékonyabb, így veszélyesebb lett a Roma.

A 62. percben Klose is megkapta megérdemelt sárga lapját, megdolgozott érte a német csatár, aki mindig óriási motivációval támadta le a Roma védőit. A kapuk eközben egyik oldalon sem forogtak veszélyben, sőt, a tizenhatosokon belülre is ritkán jutott a labda.

A 69. percben Alessandro Florenzi tűnt fel veszélyes területen, de közeli lövését szögletre blokkolták. A sarokrúgás után Ibarbo előtt adódott lehetőség, de tíz méterről a kapu mellé durrantott. Támadásban maradt a Roma, amelynek a 73. percben gól lett az eredménye. Ibarbo vitte le a labdát az alapvonalig, centerezését a védőjét megelőző Juan Iturbe váltotta gólra közelről, majd rendezett sárgát érő ünneplést (0–1). A hátrányba kerülő Lazio két csatárra váltott, ennek nyolc perc múlva lett meg a gólt érő eredménye: a bal oldali beadást Klose okosan középre fejelte, az érkező Filip Djordjevics védhetetlenül stukkolt a kapuba közelről (1–1). A 85. percben azonban már ismét a Roma vezetett: egy jobb oldali beadást a jó ütemben emelkedő Mapou Yanga-Mbiwa csúsztatott 15 méterről, a jobbösszekötő helyéről a jobb alsóba (1–2). A Lazio-védelem lesre játszott, integettek is bőszen, de csak a Yanga-Mbiwa mögött helyezkedő három csapattárs volt lesen, a szezonban először eredményes francia védő nem. Az addig is nagy küzdelem a hajrá perceire hatványozódott, de hiába igyekezett a Lazio, másodjára már nem tudott egyenlíteni.

OLASZORSZÁG, SERIE A
37. FORDULÓ

Lazio–Roma 1–2 (Djordjevics 81., ill. Iturbe 73., Yanga-Mbiwa 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 37 26 8 3 70–22 +48 86
2. Roma 37 19 13 5 53–29 +24 70
3. Lazio 37 20 6 11 67–36 +31 66
4. Napoli 37 18 9 10 68–50 +18 63
5. Fiorentina 37 17 10 10 58–46 +12 61
6. Genoa 37 16 11 10 61–44 +17 59
7. Sampdoria 37 13 16 8 46–40 +6 55
8. Internazionale 37 13 13 11 55–45 +10 52
9. Torino 37 13 12 12 43–45 –2 51
10. Milan 37 12 13 12 53–49 +4 49
11. Palermo 37 11 13 13 51–54 –3 46
12. Sassuolo 37 11 13 13 46–56 –10 46
13. Verona 37 11 12 14 47–63 –16 45
14. Chievo 37 10 13 14 28–38 –10 43
15. Empoli 37 8 18 11 43–48 –5 42
16. Udinese 37 10 11 16 40–52 –12 41
17. Atalanta 37 7 16 14 37–54 –17 37
18. Cagliari 37 7 10 20 44–65 –21 31
19. Cesena 37 4 12 21 36–68 –32 24
20. Parma 37 6 7 24 31–73 –42 18
* Parma csapatától 7 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik