Serie A: a hajrában nyert az Inter az újonc ellen

Vágólapra másolva!
2016.11.06. 20:00
Az Internazionale három, a hajrában szerzett góllal 3–0-ra legyőzte az újonc Crotonét a Serie A 12. fordulójában.

A hét elején edzőváltáson áteső fekete-kékek végig uralták az újonc elleni találkozót, ám hiába a rengeteg helyzet, a kapura lövések és az elsöprő labdabirtoklás, Mauro Icardiék sokáig nem tudták feltörni a Crotone védelmét. edzőváltáson áteső fekete-kékek végig uralták az újonc elleni találkozót, ám hiába a rengeteg helyzet, a kapura lövések és az elsöprő labdabirtoklás, Mauro Icardiék sokáig nem tudták feltörni a Crotone védelmét.

A mindent eldöntő találat a 84. percben esett, ekkor Ivan Perisic kapta meg üresen a labdát a jobb szélen, sokáig zavartalanul törhetett be, majd a horvát laposan kilőtte a kapu jobb alsó sarkát (1–0).

A 89. percben Mauro Icardi tizenegyesével a 2–0-ra alakította az eredményt, majd az argentin a 93. percben Éder passza után másodszor is eredményes volt. Három-nullás sikerével az Inter feljött a tabella kilencedik helyére.

Az Inter közben közleményben tudatta, 48 órán belül kinevezik az új vezetőedzőt a gárda élére. Az olaszok már biztosra tudják, Stefano Pioli lesz a klub következő trénere.

A másik 18 órás mérkőzésen pontosztozkodás volt: a Fiorentina 1–1-es döntetlent játszott a Sampdoriával.

OLASZ SERIE A
12. FORDULÓ
Fiorentina–Sampdoria 1–1 (Bernardeschi 37., ill. Muriel 57.)
Internazionale–Crotone 3–0 (Perisic 84., Icardi 89. – 11-esből., 93.)

KÉSŐBB
20.45: Roma–Bologna (Tv: DIGI Sport1)

KORÁBBAN
Chievo–Juventus 1–2 (Pellissier 66. – 11-esből, ill. Mandzukic 53., Pjanic 75.)
Genoa–Udinese 1–1 (Ocampos 24., ill. Théréau 11.)
Palermo–Milan 1–2 (Nesztorovszki 71., ill. Suso 15., Lapadula 82.)
Sassuolo–Atalanta 0–3 (A. Gómez 19., Caldara 24., Conti 43.)
Pescara–Empoli 0–4 (Maccarone 12., 44., Pucciarelli 23., Saponara 89.)

1. Juventus 12 10 2 25–9 +16 30
2. Milan 12 8 1 3 19–15 +4 25
3. Roma 11 7 2 2 26–12 +14 23
4. Lazio 12 6 4 2 23–13 +10 22
5. Atalanta 12 7 1 4 19–13 +6 22
6. Napoli 12 6 3 3 21–13 +8 21
7. Torino 12 5 4 3 27–16 +11 19
8. Fiorentina 11 4 5 2 14–11 +3 17
9. Internazionale 12 5 2 5 16–14 +2 17
10. Genoa 11 4 4 3 13–11 +2 16
11. Cagliari 12 5 1 6 20–29 –9 16
12. Chievo 12 4 3 5 12–14 –2 15
13. Udinese 12 4 3 5 16–19 –3 15
14. Sampdoria 12 4 3 5 13–17 –4 15
15. Bologna 11 3 4 4 11–15 –4 13
16. Sassuolo 12 4 1 7 14–22 –8 13
17. Empoli 12 2 4 6 6–13 –7 10
18. Pescara 12 1 4 7 9–20 –11 7
19. Palermo 12 1 3 8 9–23 –14 6
20. Crotone 12 1 2 9 10–24 –14 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik