Serie A: a Genoa legyőzésével menekül a kiesés elől a Torino

Vágólapra másolva!
2020.07.16. 21:26
null
Belotti állította be a végeredményt (Fotó: AFP)
Az olasz élvonal 33. fordulójának első csütörtöki mérkőzésén a Torino a Genoát fogadta, és 3–0-ra legyőzte, így a kiesés elől menekülő hazaiak nagy lépést tettek a bennmaradás felé.

 

A Torino kezdett valamivel nagyobb lendülettel, de az első nagyobb helyzet a vendégek előtt adódott, majd jött Bremer: a 23 éves brazil bekk ajtó-ablak helyzetben fejelt mellé a 25. percben. Néhány perccel később aztán már nem hibázott, és egy szöglet után akadálytalanul bólintott a jobb felsőbe.

A szünet után sem igazán tudott változtatni játékán a Genoa, továbbra is a hazaiak akarata érvényesült, és a 76. percben egy felívelés után Szasa Lukics roppant okos csavarása utat talált a bal felsőbe. A kegyelemdöfést Andrea Belotti adta meg a 90. percben.

Ezzel a Torino nagy lépést tett a bennmaradás kiharcolása felé, hiszen feljött a tabella 15. helyére, és öt meccsel a vége előtt előnye 8 pont a 18. még kieső helyen álló Lecce előtt – amelyet éppen a Genoa előz meg egy ponttal, így a vendégeknek ez a vereség nagyon rosszul jött.

OLASZ SERIE A
33. FORDULÓ

Torino–Genoa 3–0
(Bremer 32., Lukics 76., Belotti 90.)

KÉSŐBB
21.45:
SPAL–Internazionale (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 33 24 5 4 70–35 +35 77
2. Atalanta 33 21 7 5 93–43 +50 70
3. Lazio 33 21 6 6 68–35 +33 69
4. Internazionale 32 20 8 4 68–34 +34 68
5. Roma 33 17 6 10 61–44 +17 57
6. Napoli 33 15 8 10 53–44 +9 53
7. Milan 33 15 8 10 48–42 +6 53
8. Sassuolo 33 13 8 12 62–57 +5 47
9. Verona 33 11 11 11 41–41 0 44
10. Bologna 33 11 10 12 47–52 –5 43
11. Cagliari 33 10 11 12 48–49 –1 41
12. Parma 33 11 7 15 45–47 –2 40
13. Fiorentina 33 9 12 12 41–44 –3 39
14. Sampdoria 33 11 5 17 41–54 –13 38
15. Torino 33 11 4 18 41–60 –19 37
16. Udinese 33 9 9 15 31–46 –15 36
17. Genoa 33 7 9 17 40–63 –23 30
18. Lecce 33 7 8 18 41–74 –33 29
19. Brescia 33 5 6 22 30–70 –40 21
20. SPAL 32 5 4 23 23–58 –35 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik