Serie A: a futballisták ellenzik az egységes karszalagot

Vágólapra másolva!
2018.09.05. 21:12
A Serie A néhány labdarúgója ellenzi a liga azon döntését, amely szerint a jövőben megbüntetik azt a csapatkapitányt, aki nem az egységes kék szalagot viseli fehér csíkokkal, a „capitano” felirattal.

Cristiano Biraghi, a Fiorentina védője elmondta, a firenzeieknél a márciusban elhunyt Davide Astorira emlékezve German Pezzella karszalagján egykori társának száma, azaz a 13-as, illetve Firenze négy történelmi kerületének címere látható.

„Ha megbüntetnek minket, akkor kifizetjük” – mondta Biraghi.

Hasonlóképpen vélekedett Daniele De Rossi, az AS Roma világbajnok középpályása, akinek karszalagján a fővárosi ultrák egyik rigmusa olvasható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik