Serie A: a „csúcsfiatal” Atalanta nem bírt a Fiorentinával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.18. 19:58
Története legfiatalabb kezdőcsapatával vette fel a harcot az Atalanta a Fiorentina ellen, és talán ezért nem sikerült megszerezniük a bergamóiaknak a három pontot a Serie A 25. fordulójában.

Reméljük, nem haragszanak meg ránk a Fiorentina-szurkolók, de két középcsapat találkozott az Atalanta és a lilák találkozóján, amelynek ráadásul a forduló előtt a vendégüknél hat ponttal többet gyűjtő bergamóiak voltak az esélyesei.

Szurkoltak…


Annak ellenére is, hogy a hétközben kemény mérkőzést vívtak Dortmundban – ám mégis a vendégek szereztek vezetést, egy meglehetősen sokszereplős Milan Badelj-góllal.

Az Atalanta még a szünet előtt –az első félidő ráadásában –egyenlített: a jobb oldali szabadrúgásra Andrea Petagna érkezett a legjobb ütemben, és fejese is igen pontos volt.

A fordulást követően több veszélyes fejest is láthattunk, de ezekből nem született gól (Diego Falcinelli és Giovanni Simeone sem járt szerencsével a vendégektől), majd a hajrában a Fiorentina adott egy esélyt a hazaiaknak, lévén a szerb jobbhátvéd, Nikola Milenkovics kiállíttatta magát.

A mérkőzésre a pontot a firenzei Germán Pezzella tehette volna ki, természetesen egy fejessel, ám ő is rosszul célzott – az Atalanta története legfiatalabb Serie A-s kezdőcsapatával állt ki (24 éves és 227 napos átlagéletkorral), és a fiatalság ezúttal nem volt egyenlő a boldogsággal.

OLASZ SERIE A
25. FORDULÓ
Atalanta–Fiorentina 1–1
(Petagna 45+1., ill. Badelj 16.)
Kiállítva: Milenkovic (Fiorentina, 84.)

KORÁBBAN
Benevento–Crotone 3–2 (Sandro 37., Viola 65., C. Diabaté 89., ill. Crociata 11., Benali 73.)
Bologna–Sassuolo 2–1
(A. Poli 12., Pulgar 88., ill. Babacar 38.)
Kiállítva: Goldaniga (86., Sassuolo)
Napoli–SPAL 1–0 (Allan 6.)
Chievo–Cagliari 2–1 (Giaccherini 74., Inglese 76., ill. Pavoletti 82.)
Udinese–Roma 0–2 (Ünder 70., Perotti 91.)
Genoa–Internazionale 2–0 (Ranocchia 45. – öngól, Pandev 59.)
Torino–Juventus 0–1 (Alex Sandro 33.)

KÉSŐBB
20.45: Milan–Sampdoria (Tv: Digi Sport1)

HÉTFŐN
20.45: Lazio–Hellas Verona

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Napoli 25 21 3 1 55–15 +40 66
2. Juventus 25 21 2 2 62–15 +47 65
3. Roma 25 15 5 5 40–19 +21 50
4. Internazionale 25 13 9 3 40–21 +19 48
5. Lazio 24 14 4 6 59–33 +26 46
6. Sampdoria 24 12 5 7 44–32 +12 41
7. Atalanta 25 10 8 7 37–29 +8 38
8. Milan 24 11 5 8 33–29 +4 38
9. Torino 25 8 12 5 35–30 +5 36
10. Udinese 25 10 3 12 36–36 0 33
11. Fiorentina 25 8 8 9 34–32 +2 32
12. Genoa 25 8 6 11 21–25 –4 30
13. Bologna 25 9 3 13 31–38 –7 30
14. Cagliari 25 7 4 14 23–36 –13 25
15. Chievo 25 6 7 12 23–42 –19 25
16. Sassuolo 25 6 5 14 15–43 –28 23
17. Crotone 25 5 6 14 21–44 –23 21
18. SPAL 25 3 8 14 23–47 –24 17
19. Verona 24 4 4 16 22–48 –26 16
20. Benevento 25 3 1 21 17–57 –40 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik