Serie A: a Bologna hosszabbított Mihajloviccsal

Vágólapra másolva!
2020.06.17. 14:31
null
Mihajlovics új szerződést kapott (Fotó: AFP)
Hivatalos honlapján tudatta az olasz élvonalban szereplő Bologna FC, hogy további egy évvel meghosszabbította a vezetőedzője, Szinisa Mihajlovics szerződését, aki így – papíron – 2023. június 30-ig lesz a klub vezetőedzője.

Szinisa Mihajlovics a Bolognánál kapott először lehetőséget, hogy vezetőedzőként dolgozzon, még 2008-ban, ahová aztán 11 évvel később, 2019 januárjában tért vissza, és 17 meccsen 30 pontot szerezve bent tartotta az élvonalban a csapatot.

Az 51 éves szerb szakembernél a 2019–2020-as idény elején diagnosztizáltak leukémiát, amelyből jelenleg is gyógyul, miután a végrehajtott csontvelő-átültetésre jól reagált a szervezete.

Noha amióta kiderült Mihajlovics betegsége, azóta jobbára a segítői dirigáltak a mérkőzéseken, ám a szerb tréner egy ideje már ismét dolgozik a Bologna edzőközpontjában.

A csapat jelenleg a 10. helyen áll a tabellán, s hétfőn a Juventus ellen kezdi újra a bajnokságot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik