Serie A: a 92. percben nyerte meg római rangadóját a Milan

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.04.24. 22:55
null
Olivier Giroud az 50. percben egyenlített... A végjáték aztán még drámaibb lett (Fotó: AFP)
Ugyan Ciro Immobile találatával már a 4. percben vezetést szerzett, ám 2–1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Milant fogadó Lazio. A mérkőzés a bajnoki cím és az Európa-liga-indulás szempontjából egyaránt fontos találkozó volt.

 

A Lazio szempontjából az Európa-liga-indulás, a Milan szempontjából pedig a bajnoki versenyfutás miatt volt különösen fontos az egymás elleni bajnoki. Eközben a 34. forduló első Milánó–Róma összecsapásán vitézkedő Internazionale és Roma azért szoríthatott, üldözőjük lehetőleg ne nyerjen. A Lazio és a Milan döntetlenje pedig egyenesen győzelemmel ért volna fel városi riválisaik számára.

Kilencven percig nyeregben is érezhették magukat. Ugyanis...

A 4. percben jártunk, amikor a mérkőzés első helyzetét azonnal kihasználta Ciro Immobile – Milinkovics-Szavics jobbról érkező centerezése után alig öt méterről perdített a kapu jobb oldalába (1–0). A 32 éves támadó az idényben már 26-odszor volt eredményes. A korai előnyre építve a rómaiak visszaálltak a saját tizenhatosuk előterébe, átadva a kezdeményezést a Milannak, amely hiába alakított ki tucatnyi lövőlehetőséget a szünetig, mindössze háromszor tudta eltalálni Thomas Strakosha kapuját – s egyszer sem tudott kifogni az albánon.

A fordulás után Rafael Leao passzából Olivier Giroud talált a hazai kapu jobb oldalába, ezzel a Milan korántsem érdemtelenül egyenlített. A Lazio 1–1 után sem tudott váltani, de sokáig úgy tűnt, így is otthon tartja a három pontot. A véghajrában Zlatan Ibrahimovic, majd Rafael Leao járt közel ahhoz, hogy a Milan javára fordítsa a mérkőzést, ám a fővárosiak megúszták mindkét szituációt. A hosszabbítást azonban nem tudták kihúzni: Francesco Acerbi rövidre sikerült felszabadítása után Sandro Tonali vette le combbal a labdát az ötös előterében, és spiccel a kapu jobb oldalába lőtt. 1–2

A lefújás pillanataiban nemcsak a Lazio, a tegnap játszó Inter játékosai is úgy érezhették, mint akik kikaptak...

Ám, ha a városi rivális pótolja az elmaradt meccsét (s meg is nyeri), az Inter egy ponttal így is a Milan elé ugorhat a tabellán.

OLASZ SERIE A
34. FORDULÓ
Lazio–Milan 1–2
(Immobile 4., ill. Giroud 50., Tonali 90+2.)
KORÁBBAN
Bologna–Udinese 2–2
(Hickey 6., Sansone 59., ill. Udogie 25., Success 46.)
Empoli–Napoli 3–2 (L. Henderson 80., Pinamonti 83., 87., ill. Mertens 44., L. Insigne 53.)
Genoa–Cagliari 1–0
(Badelj 89.)

Salernitana–Fiorentina 2–1 (Djuric 9., Bonazzoli 79., ill. Saponara 64.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK

Internazionale–Roma 3–1 (Dumfries 20., Brozovic 40., L. Martínez 52., ill. Mhitarjan 85.)
Verona–Sampdoria 1–1 (Caputo 44., ill. Caprari 78.)

Venezia–Atalanta 1–3 (Crnigoj 80., ill. Pasalic 44., Zapata 47., Muriel 63.)
Torino–Spezia 2–1 (Lukics 4., 69. – az elsőt 11-esből, ill. Manaj 97. – 11-esből)

HÉTFŐN
20.45:
Sassuolo–Juventus

AZ ÁLLÁS
1. Milan 34 22 8 4 60–30 +30 74
2. Internazionale 33 21 9 3 71–26 +45 72
3. Napoli 34 20 7 7 61–30 +31 67
4. Juventus 33 18 9 6 50–29 +21 63
5. Roma 34 17 7 10 55–40 +15 58
6. Lazio 34 16 8 10 66–50 +16 56
7. Fiorentina 33 17 5 11 54–42 +12 56
8. Atalanta 33 15 9 9 57–39 +18 54
9. Verona 34 13 10 11 59–51 +8 49
10. Sassuolo 33 12 10 11 58–53 +5 46
11. Torino 33 11 10 12 38–32 +6 43
12. Udinese 33 9 13 11 49–52 –3 40
13. Bologna 33 10 9 14 37–47 –10 39
14. Empoli 34 9 10 15 45–62 –17 37
15. Spezia 34 9 6 19 34–59 –25 33
16. Sampdoria 34 8 6 20 41–57 –16 30
17. Cagliari 34 6 10 18 31–62 –31 28
18. Genoa 34 3 16 15 25–54 –29 25
19. Salernitana 33 6 7 20 28–70 –42 25
20. Venezia 33 5 7 21 27–61 –34 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik