Serie A: 4–0 után 5–0 – a Napoli is kitömte a Laziót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.20. 22:45
null
Insigne és társai parádéztak a Lazio ellen (Fotó: AFP)
A Napoli teljesen megérdemelten 5–0-ra legyőzte a Laziót az olasz labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában.

Ahhoz képest, hogy az első percekben még a Laziónak volt helyzete, alapos verésbe szaladt bele a római csapat Nápolyban – Maurizio Sarri eddig nyeretlen csapata kitömte ellenfelét. A gólgyártást a remek napot kifogó Gonzalo Higuaín kezdte meg a 14. percben, miután tanítani valóan fordult le védőjéről, és 20 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 1–0

Higuaín mellett Lorenzo Insignét lehetett még a legjobban dicsérni: az olasz támadónak nagy érdemei voltak abban, hogy még a szünet előtt nőtt a fölény, amikor csodás labdával ugratta ki Allant, a brazil középpályásnak csak be kellett fejeznie Federico Marchetti kapussal szemben az akciót. 2–0

Insigne még az első félidőben maga is betalálhatott volna, de lövése végül fölé szállt. Nem úgy a 47. percben, amikor Higuaín siklott át a Lazio-védők között, mint kés a vajon, és ugyan a több bravúrt bemutató Marchetti védett még elsőre, a kipattanót Insigne a kapuba pofozta. 3–0

A folytatás gyakorlatilag már kivégzésre emlékeztetett, a Napoli az előny birtokában is nagyon pörgött, a Lazio pedig leeresztett. Higuaín a 65. percben már úgy hagyhatta el a pályát, hogy duplázott, miután a jobb oldalról betörve remekül helyezett a kapu jobb oldalába az 59. percben. Az argentin labdarúgó már tíz gólnál tart az olasz bajnokságban a Lazio ellen. 4–0

A Higuaín helyére beálló Manolo Gabbiadini sem maradt gól nélkül, ő Allantól kapott tökéletes labdát, ziccert kellett gólra váltania, és Marchetti mellett ügyesen el is pörgette a labdát. 5–0

A Lazio a Chievótól elszenvedett 0–4 után második idegenbeli meccsén is kiütéses vereséget szenvedett. Ezt megelőzően 2007 szeptemberében nyert legutóbb a Napoli 5–0-ra a Serie A-ban.

OLASZ SERIE A
4. FORDULÓ

Napoli–Lazio 5–0 (Higuaín 14., 59., Allan 35., Insigne 47., Gabbiadini 79.)
KORÁBBAN
Atalanta–Verona 1–1 (Moralez 89., ill. Pisano 97.)
Bologna–Frosinone 1–0 (Mounier 27.)
Genoa–Juventus 0–2 (Lamanna 37. – öngól, Pogba 60. – 11-esből)
AS Roma–Sassuolo 2–2 (Totti 36., Szalah 49., ill. Defrel 22., Politano 45.)
Torino–Sampdoria 2–0 (Quagliarella 18., 24.)

Carpi–Fiorentina 0–1 (Babacar 35.)
Chievo–Internazionale 0–1
(Icardi 42.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 4 4 5–1 +4 12
2. Torino 4 3 1 9–4 +5 10
3. Fiorentina 4 3 1 5–3 +2 9
4. Roma 4 2 2 7–4 +3 8
5. Sassuolo 4 2 2 7–5 +2 8
6. Chievo 4 2 1 1 8–3 +5 7
7. Sampdoria 4 2 1 1 9–6 +3 7
8. Palermo 4 2 1 1 6–5 +1 7
9. Milan 4 2 2 5–6 –1 6
10. Lazio 4 2 2 4–10 –6 6
11. Napoli 4 1 2 1 10–6 +4 5
12. Atalanta 4 1 2 1 5–4 +1 5
13. Juventus 4 1 1 2 4–4 0 4
14. Empoli 4 1 1 2 6–8 –2 4
15. Verona 4 3 1 4–6 –2 3
16. Genoa 4 1 3 2–4 –2 3
17. Udinese 4 1 3 2–5 –3 3
17. Bologna 4 1 3 2–5 –3 3
19. Carpi 4 1 3 5–10 –5 1
20. Frosinone 4 4 1–7 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik