Serie A: a Napoli a félidők elején elintézte a Romát

Vágólapra másolva!
2019.03.31. 17:04
null
Négyszer ünnepelhettek a nápolyiak (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli bajnokság 29. fordulójában a Napoli a második félidő elején lőtt két gyors gólnak köszönhetően győzött a Roma otthonában. A SPAL a Roma legyőzése után a Frosinonét múlta felül, míg a Fiorentina és a Torino döntetlent játszott Firenzében.

A Napoli Arkadiusz Milik góljával már a 2. percben vezetést szerzett az AS Roma otthonában. A kapott gól megfogta a hazaiakat, akik csak az első félidő végén tértek magukhoz, akkor viszont egyenlíteni is tudtak egy alaposan indokolt büntető után: előbb Mário Rui ért kézzel a labdához, majd a továbbpattanó labdára érkező Patrik Schicket borította fel Alex Meret, a Napoli kapusa. A tizenegyest Diego Perotti értékesítette az első játékrész ráadásában.

A folytatásban tán azzal számoltak a hazai drukkerek, hogy a lélektanilag jókor szerzett gólból profitálhatnak kedvenceik, ám a meccs alig tíz perc alatt eldőlt: előbb Dries Mertens használta ki közelről, hogy Robin Olsen kapus nem ért oda a beadásra, majd egy mintaszerű kontra végén Simone Verdi duplázta meg a Napoli előnyét.

A Roma próbálkozott becsülettel: Cristante lövése után a Meret-ről kipattanót Nzonzi fejelte a lécre. A 4–1-es vendéggyőzelmet jelentő végeredményt a 81. percben Amin Younes állította be, ezzel a Napoli továbbra is 15 pontos távolságra van a Juventustól.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A két másik délutáni mérkőzésen történt: a tabella „közepén” helyet foglaló Fiorentina és Torino 1–1-es döntetlent játszott egymással Firenzében, míg a SPAL – miután a legutóbbi fordulóban legyőzte a Romát – a Frosinone otthonában nyert, a hazai csapat így egyre nehezebb helyzetbe kerül a kiesés ellen vívott harcban.

OLASZ SERIE A
29. FORDULÓ

Roma–Napoli 1–4 (D. Perotti 45+4. – 11-esből, ill. Milik 2., Mertens 50., Verdi 55., Younes 81.)
Frosinone–SPAL 0–1 (Vicari 13.)
Fiorentina–Torino 1–1 (G. Simeone 7., ill. D. Baselli 34.)

KÉSŐBB
18.00:
Bologna–Sassuolo (Tv:Digi Sport2)
20.30:Internazionale–Lazio (Tv:Digi Sport1)

KORÁBBAN
Parma–Atalanta 1–3
(Gervinho 8., ill. Pasalic 24., D. Zapata 75., 94.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Chievo–Cagliari 0–3 (Pisacane 16., Joao Pedro 33., Ionita 43.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK

Sampdoria–Milan 1–0 (Defrel 1.)
Udinese–Genoa 2–0 (Okaka Chuka 4., Mandragora 61.)
Juventus–Empoli 1–0 (Kean 72.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 29 25 3 1 60–19 +41 78
2. Napoli 29 19 6 4 56–24 +32 63
3. Internazionale 28 16 5 7 43–24 +19 53
4. Milan 29 14 9 6 43–27 +16 51
5. Atalanta 29 14 6 9 60–40 +20 48
6. Roma 29 13 8 8 53–43 +10 47
7. Sampdoria 29 13 6 10 50–38 +12 45
8. Lazio 27 13 6 8 41–29 +12 45
9. Torino 29 11 12 6 38–27 +11 45
10. Fiorentina 29 8 14 7 44–36 +8 38
11. Genoa 29 8 9 12 34–44 –10 33
12. Cagliari 29 8 9 12 28–40 –12 33
13. Parma 29 9 6 14 31–47 –16 33
14. Sassuolo 28 7 11 10 39–47 –8 32
15. SPAL 29 7 8 14 26–42 –16 29
16. Udinese 28 7 7 14 26–40 –14 28
17. Empoli 29 6 7 16 36–55 –19 25
18. Bologna 28 5 9 14 25–42 –17 24
19. Frosinone 29 3 8 18 21–54 –33 17
20. Chievo* 29 1 11 17 21–57 –36 11
*A Chievótól három pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik