Roma: Totti minden idők egyik legjobbja – Mihajlovics

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.27. 08:32
Szinisa Mihajlovics, a Torino vezetőedzője minden idők egyik legjobb labdarúgójának nevezte Francesco Tottit, az AS Roma csapatkapitányát, aki kedden ünnepli negyvenedik születésnapját.

„Számomra ő az elmúlt 25 év legjobb játékosa Olaszországban, illetve minden idők egyik legjobbja. Elképesztő, hogy még mindig mit tud a labdával, örülök, hogy továbbra is láthatom játszani” – mondta Mihajlovics a vasárnapi Torino–AS Roma (3–1) meccs után, amelyen Totti büntetője jelentette a szépítést a vendégek számára.

Több mint 23 évvel ezelőtt, 1993 márciusában, a Brescia ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen mutatkozott be a fővárosiak első csapatában, amikor Vujadin Boskov vezetőedző csereként pályára küldte az utolsó percre. A csapatkapitányi posztot – a cseh tréner, Zdenek Zeman döntése nyomán – a világbajnok brazil védőtől, Aldairtól vette át 1998-ban. Két szezonnal később, 2001-ben tevékeny részese volt az AS Roma harmadik bajnoki címének, amelyre 18 évet vártak a szurkolók.

A torinói mérkőzésen a 250. gólját szerezte a Serie A-ban. Ennél többet (274-et) csak Silvio Piola ért el, aki 1929 és 1954 között futballozott az élvonalban. Ezúttal ugyanúgy Joe Hart kapuját vette be, mint 2015-ben, amikor a Manchester City elleni találatával a Bajnokok Ligája legidősebb gólszerzőjévé vált 38 évesen és három naposan.

A vasárnapi volt Totti 604. bajnoki meccse, ezzel az örökrangsor harmadik helyén áll. Hamarosan megelőzheti az argentin Javier Zanettit, aki 615 találkozón szerepelt, de szorosan ott van a nyomában a Juventus kapusa, az 594 mérkőzésnél járó Gianluigi Buffon. Az utóbbi időben szinte kizárólag csereként kapott lehetőséget, de a Crotone ellen egy év szünet után ismét kezdő volt.

A csatár valószínűleg pályafutása 25. idényét követően visszavonul, de amennyiben május végén pályára lép az utolsó fordulóban, akkor a Serie A történetének kilencedik legidősebb labdarúgója lesz. Ebben az összevetésben most a 13. helyen áll.

„Példaként szolgál mindannyiunk számára, ezért mindenki felnéz rá. Ha olyan szinten játszol, mint ő, az nemcsak neked és a labdarúgásnak jó, hanem a gyerekeknek is, akik azt láthatják, hogy a futball nem ismer határokat” – mondta Cristiano Ronaldo februárban, amikor az olasz együttes a későbbi győztes Real Madriddal találkozott a BL-ben.

A fővárosiak jelenlegi edzője, Luciano Spalletti nemrégiben úgy fogalmazott, hogy Totti csak „egy a sok AS Roma-játékos közül”, most mégis kalapot emelt a klublegenda előtt.

„Azt akarom, hogy négy vagy öt Totti legyen a csapatunkban. Ha nem játszatom, az emberek haragszanak rám, de szeretnék mást is olyan remek futballistává tenni, amilyen ő. Egy nagyszerű játékos nem elég” – magyarázta Spalletti a Sampdoria legyőzése után.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik