Reja: Mindig a Roma javára kedveznek

Vágólapra másolva!
2011.01.20. 16:44
null
Rejának elege van abból, hogy a játékvezetők a Roma javára ítélnek általában (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Olasz Kupa nyolcaddöntőjében a városi rivális AS Romától 2–1-es vereséget szenvedő Lazio vezetőedzője, Edy Reja erősen kritizálta a mérkőzés játékvezetőjének ítéleteit.

„Nem mondható el, hogy Roma-komplexusunk lenne, de amikor ellenük lépünk pályára, a játékvezetők általában a számukra kedveznek, míg velünk sosem kivételeznek – kezdte mondandóját Reja. – Nem értem, hogy Zárate helyzetét miért találta lesnek az asszisztens, hisz egy Roma-játékos passzolta hátra a labdát."

„Egy másik eset: amikor Bergonzi büntetőt ítélt a javunkra, akkor Juant ki kellett volna állítania, hiszen utolsó emberként szabálytalankodott. Nem értem, miért maradhatott a pályán ezek után. Ez hihetetlen, mindig ugyanez történik, de felesleges tiltakozni ellene" – tette hozzá a bajnokságban jelenleg harmadik helyen álló Lazio szakvezetője.

Claudio Ranieri, a Roma vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a mérkőzésről, annak ellenére, hogy csapata nem éppen látványos játékkal rukkolt ki szerda este.

„Mondhatják, hogy rosszul játszottunk, hogy szívesebben néznének egy, a Zemanéhoz hasonló Romát, de kérdem én: hány derbit nyert meg ő?" – értékelt Ranieri.

„Reja szerint jobban játszott a Lazio? Igaza van, de mi nyertünk, és ez az, ami számít" – tette hozzá.

Egyes olasz hírek szerint a Roma öltözőjében cseppet sem jó a hangulat, állítólag kisebb harcok is zajlanak a csapaton belül. Ranieri ugyanakkor kiemeli: ha a csapat ilyen eredményeket tud produkálni, akkor nyugodtan verekedhetnek egymással a játékosok... „Ha ezeknek az állítólagos harcoknak ez az eredménye, akkor örömmel várom a folytatást" – fejezte be nyilatkozatát az 59 éves szakember.

A Roma győztes gólját a 77. percben szerző Fábio Simplício régóta álmodozott már egy Lazio elleni találatról. „Nagyon boldog vagyok. Amióta itt játszom, erre a pillanatra vártam. Varázslatos érzés a Lazio ellen betalálni. Fontos és megérdemelt győzelmet arattunk" – nyilatkozta a brazil középpályás.

A „farkasok" győzelmükkel bejutottak a negyeddöntőbe, amelyben a Juventusszal csapnak össze, míg a Lazio számára már csak a bajnokság küzdelmei maradtak ebben a szezonban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik