Olaszország: Pogba és banán - 26 ezer aláírás az elnökjelölt ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.08. 15:04
Khalid Chaouki, parlamenti képviselő 26 ezer aláírást tartalmazó petíciót nyújtott be a nemzetközi (FIFA, UEFA) és olasz (CONI) sportszervezeteknek, hogy ítélkezzenek az Olasz Labdarúgó-szövetség elnökjelöltjéről, aki rasszista megnyilvánulással borzolta a kedélyeket.

 

Carlo Tavecchio nem mást szemelt ki céltáblául, mint Paul Pogbát, a Juventus francia csillagát, az európai futball egyik nagy ígéretét.

„Korábban még a banánt ette, aztán hirtelen az első csapat keretéhez tartozott” – mondta magáról és minden másról megfeledkezve a 71 éves sportvezető, a szövetség elnökhelyettese, egyben elnökjelöltje. Az eset után már hiába kért bocsánatot, és tagadta a rasszista vádakat, mindez már csak szánalmas magyarázkodásnak tűnt tőle. Különben sem vállalta kijelentése következményeit: nem akart visszalépni az elnökjelöltségtől, valamint nem állt szándékában lemondani pozíciójáról.

„Tavecchio nyilatkozata akkor is kellemetlen lenne, ha ezt egy bárban teszi, szűk baráti társaságban, nem egy nyilvános ülésen. Ez egy elavult gondolkodásmód, aminek a mai Olaszországban már kulturális és politikai viszonyok között sincs helye” – mondta a 38 éves, nigériai származású Joseph Dayo Oshadogan, aki színes bőrű játékosként korosztályos olasz válogatott volt annak idején.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik