Olaszország: Luciano Spalletti szerint nincs ok Benítez kritizálására

Vágólapra másolva!
2010.12.07. 13:01
Luciano Spalletti, a szentpétervári Zenit labdarúgócsapatának olasz vezetőedzője szerint a Juventus megnyerheti ebben a szezonban a Serie A-t. A szakvezető azt is elmondta, nem érti, miért támadják sokan az Inter vezetőedzőjét, Rafael Benítezt.

A Juventus jelenleg a harmadik helyen áll az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, de a torinói csapat 15 tétmérkőzés óta veretlen.

„A Juventus játéka mérkőzésről mérkőzésre javul. Luigi Delneri csapata megnyerheti a Serie A-t" – nyilatkozta Spalletti a La Gazzetta dello Sportnak.

Alberto Aquilaniról, aki korábban a játékosa volt, a szakvezető elmondta: „A Liverpoolnál sokat volt sérült és ez elvette az önbizalmát, de már kijött a gödörből, ezzel új bajnokra lelt a Juve."

Spalletti ellentmondott azoknak a pletykáknak, amelyek arról szóltak, hogy ő válthatja Rafael Benítezt az Inter kispadján.

„Szentpéterváron maradok, ez az ügy már lezárult. Olaszországban túl sok a sérülés a feszített tempó miatt, felemészti a játékosokat a győzelmi kényszer. A Zenitben huszonnégy játékosom közül csak ketten voltak sérültek ebben a szezonban. Nem értem azokat, akik Benítezt támadják, vitathatatlan, hogy minden képességgel rendelkezik, ami megfelelő az Inter vezetőedzői posztjára."

 A SERIE A ÁLLÁSA
  1. Milan 15 10 3 2 26–12 +14  33
  2. Lazio 15   9 3 3 20–12   +8  30
  3. Juventus 15   7 6 2 29–15 +14  27
  4. Napoli 15   8 3 4 24–17   +7  27
  5. Internazionale 15   6 5 4 20–14   +6  23
  6. Sampdoria 15   5 8 2 18–12   +6  23
  7. Palermo 15   7 2 6 25–20   +5  23
  8. Roma 15   6 5 4 20–20     0 23
  9. Genoa 15   6 3 6 13–14   –1  21
10. Chievo 14   5 5 4 15–13   +2  20
11. Udinese 15   6 2 7 17–17     0 20
12. Fiorentina 15   5 4 6 15–15     0 19
13. Catania 15   4 6 5 13–15   –2  18
14. Parma 15   4 6 5 13–17   –4  18
15. Cagliari 15   4 5 6 16–15   +1  17
16. Bologna 14   4 5 5 14–19   –5  17
17. Brescia 15   3 3 9 11–20   –9  12
18. Cesena 15   3 3 9 10–20 –10  12
19. Lecce 15   3 3 9 13–31 –18  12
20. Bari 15   2 4 9 10–24 –14  10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik