Olaszország: Buffon mégsem vonult vissza a válogatottságtól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.28. 11:03
null
Gianluigi Buffon és partnere, Ilaria D'Amico a hétfői díjátadón (Fotó: AFP)
Gianluigi Buffon két héttel ezelőtt könnyek között jelentette be, hogy többet nem lép pályára a squadra azzurrában, ám hétfőn a 39 éves labdarúgó már arról beszélt: mégsem vonult vissza a válogatottságtól.

 

„Szünetet tartok, mert benne vagyok a korban” – mondta a válogatottságról a Juventus világklasszisa azon a hétfői díjátadó ünnepségen, amelyen átvette az előző bajnoki szezon legjobb kapusának járó díjat. Hozzátette: mindig a válogatott, valamint a Juventus „katonája” lesz, és nem képes „dezertálni”.

„Ha hatvanéves leszek, és hiányzik a kapus a válogatottból, akkor is elfogadom a meghívást, mert számomra megtiszteltetés az országomat képviselni” – tette hozzá Buffon. Szerinte a jövő évi világbajnokság előtti felkészülési időszak mérkőzésein is lehetőséget kaphat.

Az olasz válogatottnak viszont nem kell felkészülnie az oroszországi tornára, az együttes ugyanis hatvan év után nem jutott ki a vb-re, mert a selejtező utolsó, novemberi állomásán elbukta a Svédország elleni párharcot.

A 175-szörös válogatott Buffon tagja volt a 2006-ban vb-aranyérmes olasz együttesnek, és nagyon közel volt a hatodik vb-részvételéhez, ami a futballtörténelemben még egyetlen játékosnak sem sikerült.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik