Olasz Kupa: önkiszolgáló lesz az éremátadó ünnepség a döntőben

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.06.17. 08:48
null
Szerda este gazdára lel a trófea (Fotó: AFP)
A győztes együttes tagjai részére önkiszolgáló lesz az éremátadó ünnepség a labdarúgó Olasz Kupa szerdai (mai) döntőjében.

 

Luigi De Siervo, a Serie A vezérigazgatója kiemelte: a játékosok segédkeznek majd a kupa és az érmek átadásánál, így elkerülik a további külső érintkezéseket, amelyeket szigorú szabályokhoz kötnek.

Hozzátette: a római Olimpiai Stadionban zárt kapuk mögött sorra kerülő összecsapáson a lelátón digitális koreográfiák lesznek majd láthatók.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a szurkolóknak innovatív, interaktív és technológiailag fejlett terméket tudunk nyújtani” – utalt a látványelemre a sportvezető.

Az Olasz Kupa három hónapos szünet után múlt pénteken az elődöntő visszavágójával folytatódott, a 21 órakor kezdődő római fináléban a bajnoki címvédő Juventus ellenfele a Napoli lesz.

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Juventus–Milan 0–0
Kiállítva:Rebic (Milan, 16.)
Kupadöntőbe jutott:
aJuventus, 1–1-gyel,idegenben szerzett több góllal

Napoli–Inter 1–1 (Mertens 41., ill. Eriksen 2.)

Kupadöntőbe jutott: a Napoli, 2–1-es összesítéssel

DÖNTŐ
SZERDA
20.30:
Juventus–Napoli (Tv:Sport1)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik