Olasz Kupa: bombagólokkal jutott döntőbe a Fiorentina

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.11. 22:58
A Fiorentina jutott be elsőként a labdarúgó Olasz Kupa idei döntőjébe azzal, hogy a visszavágón 2–0-ra legyőzte hazai pályán az Udinesét, így 3–2-es összesítéssel megnyerte a párharcot.

Az első mérkőzésen a Fiorentina támadott többet, mégis az Udinese nyert 2–1-re, most fordított volt a leosztás. Simone Scuffetet hazai pályán Juan Vargas mattolta bombagóllal, az udineiek 17 éves kapusa pedig a visszavágón sem úszta meg a védhetetlen lövéseket. Manuel Pasqual az első negyedóra végén a Joaquín által visszafejelt labdát kapásból vágta a rövid felső sarokba, így ettől kezdve már a Fiorentina állt továbbjutásra. 1–0Manuel Pasqual az első negyedóra végén a Joaquín által visszafejelt labdát kapásból vágta a rövid felső sarokba, így ettől kezdve már a Fiorentina állt továbbjutásra. 1–0

Korántsem nyugodhattak meg azonban a firenzei hívek, mivel a vendégek hatalmas offenzívába kezdtek, egymás után alakították ki a helyzeteket, ám csak kapufáig jutottak, Di Natale révén.

A második félidőben is többnyire a lilák térfelén pattogott a labda, a 61. percben viszont megint csak az Udinese kapujában kötött ki. Ezúttal Juan Cuadrado lába sült el, a kolumbiai szélső egy kontratámadás során másolta le Vargas múlt heti bombagólját. 2–0



Az akkori meccsel ellentétben ezúttal nem talált be a vendégcsapat, így 3–2-es összesítéssel a Fiorentina jutott be az Olasz Kupa döntőjébe (2001 óta először).

Hogy ott ki lesz az ellenfele, az a szerdai Napoli–Roma mérkőzésen derül ki; az első találkozón a fővárosiak 3–2-re nyertek.

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Fiorentina–Udinese 2–0
(Pasqual 14., Cuadrado 61.)
Továbbjutott: a Fiorentina, 3–2-es összesítéssel

SZERDÁN JÁTSSZÁK
Napoli–Roma 20.45
Az első mérkőzésen 3–2-re nyert a Roma.

A döntőt május 3-án rendezik Rómában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik