Napoli: tényleg súlyos a sérülés, megműtötték a csatárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.10. 16:22
null
Arkadiusz Milik (fehérben) 4-6 hónapig nem játszhat (Fotó: AFP)
Megműtötték a lengyel válogatott szombati vb-selejtezőjén térdszalagszakadást szenvedő Arkadiusz Miliket, akinek felépülése akár fél évig is eltarthat.

 

A Napoli csatára a Dánia ellen 3–2-re megnyert selejtező első félidejének végén sérült meg, vasárnap Nápolyba utazott, ahol a klubja megerősítette, hogy elszakadt az elülső keresztszalagja.

Hétfőn Pier Paolo Mariani professzor negyvenperces műtétet hajtott végre szakadt elülső keresztszalagján, majd a Napoli csapatorvosa közölte, hogy az operáció sikeres volt.

Mariani elmondta, az ilyen esetekben hat hónap a felépülési idő, de bizonyos esetekben négy hónap is elegendő. Azaz Milik február és április között térhet vissza a pályára – ez jelenleg elég nagy időintervallum ahhoz, hogy a Napoli kényszermegoldást keressen a januári átigazolási időszakra.

A lényeg, hogy tud mosolyogni.

 


A Napoli csapatorvosa nem unatkozott a műtét alatt, még szelfit is készített.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik