Mr. Bee 500 milliója elhozza a mézzel folyó Kánaánt a Milannál?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2016.01.12. 20:43
null
Végre Bee Taechaubolé lesz a Milan részvényeinek 48 százaléka? (Fotó: Reuters)
Minden rosszban van valami jó: ismét tárt karokkal vár bennünket munkahelyünk, ismét kinyitották hívogató kapuikat az iskolák, ismét váratlanul érte a tél a közlekedőket, ismét feleannyiba kerül a karácsony előtt megvett bármi, mint amennyiért ránk sózták, ismét közeledik a félév, az adóbevallás és a csekkfizetési határidő, megőrülésünk és nyugdíjazásunk egymással versengő időpontja – ellenben újfent egy hónapig rághatjuk körmeinket bis zum tövig amiatt, hogy vajon kedvenc csapatunk mely labdarúgókkal erősít a tavaszi idényre. Téli transzfersorozatunk második körét is az angliai eseményekkel kezdtük, és az olasszal folytatjuk.

 

Mégpedig azzal az AC MILANNAL, amelyik menetrendszerűen próbálja meg visszaszerezni régi dicsőségét – nem is olyan régen történt, de mintha már egy emberöltővel ezelőtt nyert volna Bajnokok Ligáját a klub, a holland tulipános éra pedig mintha előző életünk ködén derengene át.

Az még egyáltalán nem dereng, hogy kik lesznek az idén januári várva vártak, de az biztos, hogy a klub tett már lépéseket a Manchester United erőközéppályása, Marouane Fellaini megszerzéséért, ám érte borzalmasan sokat kér klubja. Rutinos olvasóink tudják, hogy az olaszok kölcsönbe vinnék őt, minden bizonnyal vételi opcióval.

Még decemberben szóba került a portói Giannelli Imbula neve, ám érte is többet kellene fizetni húszmilliónál, ennyiért vették őt a nyáron a portugálok a Marseille-től – ellenben máris nyíltan árulják, többek között annak a Milannak, amely elől elszipkázták. A hazai és „gazdaságos” jelölt a 20 éves Alberto Grassi, akivel az ősszel hosszabbított 2020-ig az Atalanta, mivel a Lazio és a Fiorentina is érdeklődik iránta.

Ha megerősítettük a középpályát, kell egy vérbeli karmester is – gondolkodik (rossz nyelvek szerint: álmodozik) a Milan vezetősége, és a két jelölt nem kispályás. És nem is találunk hirtelen érveket arra, hogy ha vándorbotot ragadna kezébe, Isco miért Milánóban folytatná az érte szintén érdeklődő Juventust és a Manchester Cityt visszautasítva. A párizsi Javier Pastoréért nem kellene 50 millió euró fölött fizetni, és az argentin középpályás, bár a nyáron ő is hosszabbított, inkább szeretne távozni Iscónál a több játéklehetőség kedvéért. Korábban jól érezte magát Olaszországban és a Serie A-ban, de a változatosság kedvéért a Juve rá is kivetette hálóját.

Reálisabb felvetés a Schalke Max Meyere, aki nemrégiben még az egyik legkapósabb tehetség volt, de elhalt körötte az érdeklődés, illetve a Sevilla rutinos szervezője, Éver Banega, akinek ráadásul a nyáron lejár a szerződése.

Kézenfekvő kiszemelt a Sampdoriát erősítő Roberto Soriano, az egykori Bayern-nevelés egyre többet játszik a válogatottban, de érte 15 milliót kér elnöke.

Csak az a biztos, kisfiam, amit megeszel – szólt gyerekkorunkban az anyai óvás (még az élelmiszerhamisítási divat előtt). Fokozottan igaz ez a transzferpiacra, az olaszra különösen, a Tuttomercatoweb például képes lehozni napi 20-30 átigazolási hírt. Egyetlen csapatról.

Bár az itáliai kölcsön- és egyéb furfangos ügyleteket elnézve még talán az sem biztos, amit nyilvánosságra hoztak, ám az tény, hogy aláírt a Milanhoz a Schalkétől érdemei maximális el nem ismerése mellett elbocsátott Kevin-Prince Boateng, aki ha úgy játszik, mint amikor távozott a Milantól a németekhez, akkor mindenképpen erősítésnek számít.

Noha védekező középpályásokkal tömve a keret, felmerült még Milan Badelj (Fiorentina) és Étienne Capoue (Watford), míg a védelmet a sajtóban felvetett hírek szerint a londoni Braniszlav Ivanoviccsal erősítené meg Szinisa Mihajlovics, akinek régebbi kiszemeltje a brazil Jemerson (Atlético Mineiro, érte olasz források szerin már ajánlottak is 10.5 milliót), a legfrissebb és legmeglepőbb pedig a nyáron a 32. életévébe lépő lyoni Henri Bedimo.

Felmerült még a párszoros argentin válogatott bal oldali mindenes, Leonel Vangioni átigazolása, és Andrea Ranocchiát is összeboronálták már párszor a városi riválissal, a Juventustól pedig Martín Cáceres a kiszemelt – vele meglepő módon az Inter is kokettál.

Csatár-csábítottat keveset találtunk, közülük kiemelkedik Ciro Immobile, akinek minden bizonnyal elment már a kedve a légióskodástól.

S miből lesz meg a fedezete az átigazolásoknak, ha a jó öreg Silvio már nem enged hozzáférést pénzeszsákjához? A Chelsea például képes lenne – spanyol források szerint – 40 millió eurót adni Carlos Baccáért, akiért állítólag az Atlético Madrid is érdeklődik. Többször is szóba került, hogy Mario Balotelli visszatér a Liverpoolhoz (Jürgen Klopp nem volt elragadtatva az ötlettől), és Stephan El Shaarawy és Alessio Cerci ideje is kitelt a klubnál.

Jose Mauri, Nigel de Jong, Cristián Zapata és Antonio Nocerino eladásával, elengedésével is felszabadulhat némi bérkeret, Andrea Polit már korábban kiszemelte magának a Napoli, Honda Keiszukét a Valencia, az Everton és a West Ham, Philippe Mexest pedig a Fiorentina; a nyáron érkező Luiz Adrianót meg az FK Krasznodar és a CSZKA Moszkva is hívogatja.

Nagy változások várhatóak a keretben, és a klub tulajdonosi hátterében is, ugyanis Kínába utazott Berlusconi zászlóshajójának, a Fininvestnek a delegációja, hogy végre, sokadik alkalommal is véglegesítse a thaiföldi Bee Taechaubollal a klub részvényeinek 48 százalékának eladását – az üzletember 500 millió eurót fizetne, bevonva az üzletbe az Alibabát és a Huaweit is.

Ennyiből már lehet építkezni, visszatérhet a tulipános, sevcsenkós, inzaghis sikerkorszak – talán ezért is tárgyalt az olasz sajtó szerint Berlusconi a jó öreg Marcello Lippivel?

Ha ismét kihátrál Bee az üzlet mögül, akkor továbbra is a középszer lesz az úr a Milanban, Mihajlovicsot pedig minden bizonnyal nem Lippi, még csak nem is Fabio Capello, hanem az egyik ifiedző, Cristian Brocchi váltja majd.

EKÖZBEN A PIACON...

... a Lazio némi kölcsönforgás után szerzett egy brazil szűrőt Ronaldo Pompeu da Silva személyében, a Napoli elbúcsúzott két középső védőtől is – Henrique, Ignacio Fideleff –, a Palermo Baloghra várva vett egy lengyel-brazil bekket (Thiago Cionek), a 34 éves egykori válogatott kerettag csatár, Sergio Floccari pedig megejtette karrierje 14. klubváltását, az Interhez nagy reményekkel igazolt Nemanja Vidics pedig állítólag máris leszerelt.

A HÉT MONDATA…

…„Egy hónappal ezelőtt vendégül láttam Friuliban lévő házamban egy argentin topedzőt, az én kezdeményezésemre, és beszélgettünk egy új Palermóról” – nyilatkozta fél perccel azután a Palermo excentrikus elnöke, Maurizio Zamparini, hogy elmondta: teljesen váratlanul érte őt is, hogy edzőt kellett váltania a hétvégi balhé után.

TÍZ ÉVE TÖRTÉNT...

... hogy átigazolt a Sopronhoz (!) az AS Romától a rutinos védő, a nemsokára 41. születésnapját ünneplő Luigi Sartor. A jobbhátvéd nem meglepő módon nagy vándor volt, Rómába a Ternana, Padova, Juventus, Reggiana, Vicenza, Internazionale, Parma útvonalon érkezett, a „farkasok” kétszer is kölcsönadták, Magyarországra 31 éves korában írt alá. Sajnos nem sokat láthattuk őt a pályákon, már a nyáron hazatért, a Hellas Veronába, egy idény után meg a Ternanához csatlakozott. Az Interrel, a Parmával és a Juvével is UEFA-kupát nyerő, kétszeres felnőtt válogatott játékos karrierjének vége botrányosra sikeredett: eleve Rómából érdekes körülmények között, féléves kényszerpihenő után távozott, majd belekeveredett a bundabotrányba, le is tartóztatták. Eltiltása 2017-ben jár le, de aligha láthatjuk már edzőként a még 2009-ben visszavonuló U21-es Európa-bajnokot.

HÚSZ ÉVE TÖRTÉNT...

... hogy átigazolt a Barihoz a remek svéd középpályás, az akkor 27 esztendős Klas Ingesson. Az angol Sheffield Wednesday-t hagyta ott a szőke játékos, korábban az IFK Göteborgot, a PSV-t és a Mechelent is szolgálta, később a Marseille-ben is megfordult. Főként a válogatottból emlékszünk rá, az akkoriban igen erős „háromkoronásokkal” az 1992-es Eb-n és az 1994-es világbajnokságon is a harmadik helyen végzett. Később favágóként és edzőként is tevékenykedett, miután átmenetileg legyőzte a rákot (lásd még: Hová lett Klas Ingesson?), de sajnos bő egy éve mégiscsak alulmaradt a betegséggel szemben. Csak a pályán volt legyőzhetetlen.

 

A SERIE A ÁTIGAZOLÁSAI, 2016 TELE

JUVENTUS
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Gregorio Luperini (Pro Vercelli), Zoran Josipovic (Lugano)
Alessandro Degrassi (Delta Rovigo)
Távozott: Alessandro Degrassi (Gubbio, ingyen)
Kölcsönbe: Gregorio Luperini (Pontedera), Zoran Josipovic (Aarau)

AS ROMA
Érkezett:
Gerson (Fluminense, 16.000.000 euró), Iago Falqué (Genoa, 7.000.000)
Kölcsönből vissza: Daniele Verde (Frosinone), Giammario Piscitella (Pistoiese), Seydou Doumbia (CSZKA Moszkva), Arturo Calabresi (Livorno)
Távozott: Alexis Ferrante (Imolese, i.)
Kölcsönbe:Juan Iturbe (Bournemouth, kölcsönbe, 1.200.000), Nemanja Radonjics (Csukaricski), Giammario Piscitella (Bassano), Daniele Verde (Pescara)

LAZIO
Érkezett: Milan Bisevac (Lyon), Ronaldo Pompeu (Empoli)
Kölcsönből vissza: Luca Crecco (Virtus Lanciano), Joseph Marie Minala (Latina)
Távozott:
Kölcsönbe: Luca Crecco (Modena), Joseph Marie Minala (Bari)

FIORENTINA
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Alessandro Bacci (Pisa)
Távozott:
Kölcsönbe: Alessandro Bacci (Siena)

NAPOLI
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Joszip Radosevics(HNK Rijeka)
Távozott: Ignacio Fideleff (Nacional), Henrique (Fluminense, 2.000.000)
Kölcsönbe: Felice Gaetano (Taranto)

GENOA
Érkezett:
Luca Rigoni (Palermo, 500.000), Sebastián Gorga (Nacional)
Kölcsönbe: Bruno Gomes (Internacional, 400.000), Suso (AS Milan)
Távozott: Iago Falqué (AS Roma, 7.000.000)
Kölcsönbe: Samir Ujkani (Latina)

SAMPDORIA
Érkezett:
Ricardo Álvarez (Sunderland, i.)
Távozott:

INTERNAZIONALE
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Álvaro Pereira (Estudiantes), Giuseppe Maiorano (Ancona)
Távozott: Álvaro Pereira (Estudiantes, 3.700.000), Bocar Djumo (International Leipzig, i.)
Kölcsönbe: Vincenzo Tommasone (Paganese), Giuseppe Maiorano (Lupa Castelli), Fabio Eguelfi (Cremonese)

FC TORINO
Érkezett:
Vaszil Prijma (egyesület nélküli)
Kölcsönből vissza: Sergiu Suciu (Lecce), Maurice Gomis (Delta Rovigo)
Távozott:
Kölcsönbe: Sergiu Suciu (Cremonese)

AC MILAN
Érkezett:
Kevin-Prince Boateng (egyesület nélküli)
Kölcsönből vissza: Alessandro Mastalli (Lugano)
Távozott:
Kölcsönbe: Suso (Genoa)

PALERMO
Érkezett:
Manuel Arteaga (Zulia, 800.000), Thiago Cionek (Modena, 350.000)
Kölcsönbe: Bryan Cristante (Benfica)
Távozott: Luca Rigoni (Genoa, 500.000), Fabio Daprela (Carpi, i.)

SASSUOLO
Érkezett:
Távozott: Sergio Floccari (Bologna)


HELLAS VERONA
Érkezett:
Urby Emanuelson (egyesület nélküli)
Kölcsönből vissza: Simone Calvano (Teramo)
Távozott: Rafael Márquez (Atlas Guadalajara, 250.000), Matuzalém (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Mattia Spezzani (Ischia), Simone Calvano (Tuttocuoio)

CHIEVO VERONA
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Alessandro Sbaffo (Como), Isaac Ntow (Como), Matteo Messetti (Reggiana), Raffaele Pucino (Virtus Lanciano), Oliver Posarelli (Villafranca)
Távozott: Alessandro Sbaffo (Avellino), Matteo Messetti (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Raffaele Pucino (Avellino, kv.)

EMPOLI
Érkezett:

Távozott: Ronaldo Pompeu (Empoli)
Kölcsönbe: Ludovico Gargiulo (Pistoiese)

UDINESE
Érkezett:
Samir (Flamengo, 4.000.000)
Kölcsönből vissza: Matías Campos (Arsenal de Sarandí), Pablo Armero (Flamengo), Melker Hallberg (Valerenga), Manuel Puntar (Martina Franca)
Távozott:
Kölcsönbe: Samir (Granada), Melker Hallberg (Hammarby)

ATALANTA
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Luca Zanotti (Melfi), Richmond Boakye (Roda), Nadir Minotti (Como)
Távozott: Maxi Moralez (Club León, 5.000.0000), Luca Zanotti (Pro Patria)
Kölcsönbe: Emanuele Suagher (Carpi)

BOLOGNA
Érkezett: Nico Pulzetti (Spezia), Sergio Floccari (Sassuolo)
Kölcsönből vissza: Ruben Palomeque (Paganese)
Luca Camorani (Francavilla)

Távozott: Riccardo Benatti (Castelvetro, i.)
Kölcsönbe: Marco Crimi (Carpi), Ruben Palomeque (Lucchese)
Luca Camorani (Otranto)

CARPI
Érkezett:
Fabio Daprela (Palermo, i.)
Kölcsönbe: Marco Crimi (Bologna), Emanuele Suagher (Atalanta)
Kölcsönből vissza: Nicolo Sperotto (Arezzo)
Távozott: Luca Cognigni (Ancona)
Kölcsönbe: Nicolo Sperotto (Alessandria)
Kölcsönből vissza: Wallace (Chelsea)

FROSINONE
Érkezett:
Oliver Kragl (Ried, 400.000), Arlind Ajeti (egyesület nélküli)
Kölcsönből vissza: Victor De Lucia (Latina)
Alessio Proietti (Poggibonsi)
Távozott: Alessio Proietti (Isola Liri)
Kölcsönbe: Victor De Lucia (Taranto)
Kölcsönből vissza: Daniele Verde (AS Roma), Nicolás Castillo (FC Bruges)

Pirossal szedtük a legfontosabb érkezőket, vastaggal az elmúlt hét nap átigazolásait.

Lezárva január 12-én délben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik