Milan: válságértekezlet Gattusóról – a tréner marad… még

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.29. 18:17
null
Gennaro Gattuso az idény végéig még biztosan a Milan vezetőedzője marad (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Milannál válságértekezletet tartott a vezetőség a vasárnapi, Torino elleni 2–0-s kudarc után.

 

Mint ismert, azzal, hogy a piros-feketék kikaptak a Torinótól, visszacsúsztak a hetedik helyre a tabellán, ezzel együtt pedig veszélybe került az európai kupaszereplés a következő idényben.

A torinói összecsapás után a hírek szerint Leonardo, a gárda sportigazgatója, a szintén igazgatóként tevékenykedő Paolo Maldini, Ivan Gazidis ügyvezető, valamint Paolo Scaroni elnök összeült Gennaro Gattuso vezetőedzővel – a megbeszélés feszült hangulatban zajlott, Leonardo állítólag nagyon fel volt háborodva a csapat Torino elleni játéka láttán.

A körülbelül egyórás válságértekezleten a milannews.it információi szerint az a döntés született, hogy a jelenlegi idény végéig Gattuso marad az együttes vezetőedzője – a portál ugyanakkor hozzátette, hogy a vezetőség a szezon végén szinte biztosan leváltja a szakembert, függetlenül attól, hogy a Milan hogyan zárja a 2018–2019-es kiírást.

SERIE A
34. FORDULÓ

Torino–Milan 2–0 (Belotti 58. – 11-esből, Berenguer 69.)

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Juventus 34 28 4 2 68–24 +44 88
2. Napoli 34 21 7 6 64–30 +34 70
3. Internazionale 34 18 8 8 52–28 +24 62
4. Roma 34 16 10 8 61–46 +15 58
5. Atalanta 33 16 8 9 66–42 +24 56
6. Torino 34 14 14 6 44–29 +15 56
7. Milan 34 15 11 8 47–33 +14 56
8. Lazio 34 16 7 11 49–36 +13 55
9. Sampdoria 34 14 6 14 54–46 +8 48
10. Fiorentina 33 8 16 9 47–41 +6 40
11. Cagliari 34 10 10 14 32–47 –15 40
12. SPAL 34 10 9 15 35–48 –13 39
13. Sassuolo 33 8 14 11 47–52 –5 38
14. Bologna 34 9 10 15 37–48 –11 37
15. Parma 34 9 10 15 35–52 –17 37
16. Genoa 34 8 11 15 36–53 –17 35
17. Udinese 33 8 9 16 31–47 –16 33
18. Empoli 34 7 8 19 43–66 –23 29
19. Frosinone 34 5 8 21 26–62 –36 23
20. Chievo 34 2 12 20 25–69 –44 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik