Milan: Montolivo a derbin talán már pályára léphet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.02. 14:02
Az olasz AC Milant erősítő Riccardo Montolivo visszatérése a hírek szerint továbbra is csúszik, de reménykedik benne, hogy novemberben már hadra fogható lesz.

Az olasz válogatott középpályás még május 31-én, az írek elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett sípcsonttörést, amelynek következtében azóta is harcképtelen.

Eredetileg decemberre várták a visszatérését, de a közelmúltbeli jelentések szerint már november elejére is felépülhetett volna. A La Gazzetta dello Sport ma arról számolt be, hogy novemberben vissza is térhet a 29 éves középpályás, ám az elmúlt időszakban remélt időponthoz képest pár héttel később.

A hírek szerint a vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a lába még nem százszázalékos, és addig nem végezhet teljes értékű edzésmunkát, amíg három hét múlva meg nem bizonyosodnak róla, hogy a sérülése a múlté.

A lap úgy tudja, hogy a Milan jelenleg november végi visszatéréssel számol, talán már a november 23-i, Inter elleni derbin pályára léphet Montolivo.az írek elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett sípcsonttörést, amelynek következtében azóta is harcképtelen.

Eredetileg decemberre várták a visszatérését, de a közelmúltbeli jelentések szerint már november elejére is felépülhetett volna. A La Gazzetta dello Sport ma arról számolt be, hogy novemberben vissza is térhet a 29 éves középpályás, ám az elmúlt időszakban remélt időponthoz képest pár héttel később.

A hírek szerint a vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a lába még nem százszázalékos, és addig nem végezhet teljes értékű edzésmunkát, amíg három hét múlva meg nem bizonyosodnak róla, hogy a sérülése a múlté.

A lap úgy tudja, hogy a Milan jelenleg november végi visszatéréssel számol, talán már a november 23-i, Inter elleni derbin pályára léphet Montolivo.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik