HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2017.09.06 12:36 Frissítve: 2017.09.06 12:36

Milan: „Már elértük a kitűzött céljaink kilencvenöt százalékát, de...”

Massimiliano Mirabelli, az AC Milan sportigazgatója elégedett a klub nyári igazolásaival, ám leszögezte: nem szabad türelmetlennek lenniük, hiszen egy évekig tartó folyamat elején tartanak.

HIRDETÉS

 

A nyári átigazolási időszakban összesen 11 játékos került a Milanhoz – köztük Hakan Calhanoglu, André Silva és Leonardo Bonucci. A klub összesen több mint 200 millió eurót költött új játékosok igazolására. Massimiliano Mirabelli szerint viszont ez csak a kezdet, ezért nem szeretnék, ha a szurkolóknak túl nagy elvárásaik lennének az új szezonban.

„A rajongóink álmodozhatnak, ám mi nem kelthetünk bennük hamis illúziókat – szögezte le a sportigazgató. – Minden tőlünk telhetőt megteszünk abban a három sorozatban, amelyben játszunk, így az Európa-ligában is, hiszen ha megnyerjük, visszakerülhetünk a Bajnokok Ligájába. Fontos, hogy türelmesek legyünk a csapatépítést tekintve, hiszen egy folyamat elején tartunk.”

„A klub sok játékos számára lenyűgöző. Vannak, akik emiatt nálunk akarnak játszani, sokan pedig azok közül, akik már mi a játékosaink, nem akarnak eligazolni. Meghatározó csapat vagyunk, és már elértük a kitűzött céljaink kilencvenöt százalékát, de szeretnénk tovább erősíteni a játékoskeretünkön a következő években.”

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.07.16 17:22:49

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

„A játékosok ilyen korban Katarba vagy Kínába szoktak igazolni, örülök, hogy a Juve megkeresett.”

2018.07.11 00:07:11

Olasz labdarúgás BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Jobb aligha történhetett volna az olasz futballal, mint Cristiano Ronaldo érkezése.

2018.06.30 08:43:58

Olasz labdarúgás BODNÁR ZALÁN

Egy focitábor nagyköveteként Budapesten járt a kilencvenes évek népszerű olasz futballistája.

2018.06.04 20:53:22

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

A 2006-ban világbajnok olasz védő elárulta: melyik két magyar játékost ismeri.

2018.05.21 21:53:17

Olasz labdarúgás ILKU MIKLÓS

SERIE A 2017–2018 • A Roma ezúttal sem maradt le a dobogóról, felemás milánói mérleg.

HIRDETÉS
HIRDETÉS