Milan: Húszévente csak egy ilyen játékos születik – Maldini

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.17. 20:24
null
Maldini még mindig nagy népszerűségnek örvend (Fotó: AFP, archív)
Paolo Maldini, a Serie A-ban szereplő Milan korábbi kiválósága az olasz labdarúgás legnagyobb tehetségeiről, valamint arról beszélt, hogy miért nem tért vissza szeretett klubjához.

 

„Donnarummához hasonló játékos húszévente csak egyszer születik. Az emberek tizenkét esztendős kora óta beszélnek róla. Színtiszta, ösztönös tehetség” – mondta Maldini a francia RMC rádiócsatornának, majd hozzátette, nem csupán a Milan fiatal kapusában látja az olasz futball jövőjét.

„Marco Verratti olyan játékos, akit mindenképpen szeretnék a csapatomban tudni. Andrea Pirlóra emlékeztet engem – fizikailag talán nem túl erős, de nyomás alatt is képes jó döntést hozni és jó helyre játszani a labdát. Csodálatos futballista.”

Maldini ugyan sokáig tárgyalt a Milannal a lehetséges visszatérésről, erre azonban nem került sor.

„Nem tudom, miért nem tértem vissza a Milanhoz. Közel voltam hozzá, Silvio Berlusconi és a kínai tulajdonossal is jól haladtak a megbeszélések, ennek ellenére túl sok kétség vetődött fel a projekttel és a szerepkörömmel kapcsolatban. A PSG elnökével is beszéltem néhányszor, ott voltam egy-két meccsükön, de igazi megkeresés nem volt a részükről. Jelenleg minden ajánlatot szívesen meghallgatok, kivéve az olasz klubokét – a Milanhoz fűződő kötődésem miatt nem vállalnám el” – zárta szavait a legendás védő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik