Milan: Gattuso bevallotta, élve megevett egy csigát!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.28. 17:42
null
Gattusót sikerült rávenni erre az őrültségre (Fotó: AFP, archív)
Eddig is tudtuk, hogy Gennaro Gattuso nem szokványos figura, de olyasmire derült fény, amire kevesen számítottak… A Milan korábbi játékosa és jelenlegi vezetőedzője egy korábbi, a La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban beszélt arról az esetről, amikor megevett… egy élő csigát!

„Egy nappal a Manchester United elleni fontos összecsapás előtt, bemelegítés közben megláttunk egy csigát a pályán. A többiek azt mondták, nem vagyok elég bátor, hogy élve megegyem.”

„Én azt mondtam, rendben, ha mindenki fizet 500 eurót, megeszem. A pénzt négy erőnléti edzőnek szerettem volna adni, akik gyakornokok voltak nálunk. Fogtam a csigát, beraktam a számba és lenyeltem – a gyakornokoknak végül 15 ezer eurót adtam.”

Gattuso egy másik érdekes sztorit is megosztott, ebben rajta kívül világbajnok csapattársa, Massimo Oddo volt a főszereplő.

„Volt egy időszak, amikor nagyon idegesített. Folyamatosan viccelődött, ezért egyszer a vacsoránál fogtam egy villát, és a combjába szúrtam.”

Ezen információk ismeretében nem ülnénk mellé egy vacsoránál sem…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik