Milan: „Balotelli is olasz, csak túl sok időt töltött a napon”

Vágólapra másolva!
2016.02.21. 16:30
Silvio Berlusconi, az AC Milan tiszteletbeli elnöke a napokban ünnepelte a harmincadik évfordulóját annak, hogy a klub szolgálatában áll. A jeles alkalom tiszteletére a korábbi olasz államfő ellátogatott a Milanello edzőközpontba, ahol beszélt a sajtó munkatársaival Szinisa Mihajlovicsról, a klub jelenlegi vezetőedzőjéről és természetesen Mario Balotelli is szóba került.

Mihajlovicsnak egyelőre a szurkolókat, a klubot és engem is meg kell győznie a teljesítményével. Erre egyetlen egy lehetősége van. Mostantól minden egyes mérkőzést meg kell nyernie a csapattal” – szólt Berlusconi kissé szigorú feltétele.Mihajlovicsnak egyelőre a szurkolókat, a klubot és engem is meg kell győznie a teljesítményével. Erre egyetlen egy lehetősége van. Mostantól minden egyes mérkőzést meg kell nyernie a csapattal” – szólt Berlusconi kissé szigorú feltétele.

„Nem én vagyok az egyetlen, akit nem győzött meg, de soha nem hoztam döntéseket személyi alapon. Kizárólag szakmai indokok dönthetnek ilyen kérdésekben” – tette hozzá.

Szinisa Mihajlovics a nyáron vette át a Milan irányítását. A piros-fekete klub az utóbbi két évben nem indulhatott nemzetközi kupasorozatban, és a jelenlegi szezonban is rendkívül kemény feladat lesz elérni – legalább – az ötödik helyet. A Milan jelen állás szerint a hatodik, négy ponttal lemaradva az ötödik Romától és hét ponttal megelőzve a hetedik Laziót.

„Sok tanácsot kapok a szurkolóktól, főként, amikor fogok egy taxit – folytatta Berlusconi. – Nem is hinnék, hogy mennyi futballszakértő van a taxisofőrök között.”

Az álmom egy olyan Milan, amelyben kizárólag olasz futballisták játszanak. Jelenleg rengeteg tehetséges, fiatal olasz játékosunk van, így a helyzet biztató. Ebbe Mario Balotelli is beletartozik. Ő kicsit túl sok időt töltött a napon, de ettől még ő is ugyanúgy olasz” – „kóstolta meg” a csatárt Berlusconi.

„A haját azért szívesen levágnám, nem tetszik a frizurája. Figyeltem az edzésen. Remek lövései vannak és kivételes a labdakezelése, de a helyezkedése pocsék. Mindig mondom neki, hogy rossz helyen van, az ellenfél térfelén a helye” – zárta szavait az elnök.

Berlusconi családjában a rasszizmus határait súroló vagy azt már átlépő megjegyzések nem számítanak újdonságnak. Silvio testvére, Paolo 2013-ban a klub „házi négerének” nevezte a futballistát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik