Milan: állítólag már a Bologna is bejelentkezett Ronaldinhóért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.25. 18:02
Három brazil és egy olasz futballcsapat is szeretné megszerezni Ronaldinhót az AC Milantól.
Az El Mundo Deportivo című spanyol sportnapilap szerint a Palmeiras és a Flamengo is nagy örömmel látná soraiban a játékost. Roberto de Assis, Ronaldinho testvére és ügynöke szerint a Palmeiras ajánlata nagyon „kecsegtetőnek" tűnik. A Gremio már korábban bejelentkezett a 2005-ben aranylabdás játékosért, akivel meg is egyezett már. Ronaldinho 1998-ban ennél a csapatnál kezdte meg profi pályafutását.A legfrissebb ajánlatot a Bologna tette meg pénteken, de az AC Milan egyelőre egyik felkérésre sem válaszolt. A lap úgy tudja, hogy Adriano Galliani, a milánói klub alelnöke a közeljövőben Brazíliába utazik – pihenni.A 2002-ben világbajnok, 30 éves futballista megállapodása jövő júniusig szól az olaszokkal. Ronaldinho távozását szakértők nem zárják ki, annak ellenére, hogy Silvio Berlusconi, a klub tulajdonosa nyáron még azt mondta róla: nem eladó.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik