Milan: Allegri szerint csapata előrelépett a Genoa ellen

Vágólapra másolva!
2012.10.30. 10:33
A Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője, Massimiliano Allegri szerint együttese előrelépett a Genoa elleni hétvégi bajnokin, amelyen három hazai vereséget követően végül 1–0-ra győzött a rossoneri.

„A csapat mindig száz százalékot próbál nyújtani. A pálya támadóharmadában előre kell lépnünk, de ez nem mindig könnyű. Szombaton a Genoa remekül védekezett tíz emberrel a labda mögött. Nem játszunk teljesen rosszul, ezúttal nagyon keveset engedtünk az ellenfelünknek, és reméljük, hogy ezen az úton megyünk tovább” – nyilatkozta a milánóiak edzője.

Allegri természetesen dicsérte a győztes gól szerzőjét, Stephan El Shaarawyt, aki a milánóiak nyerőemberévé nőtte ki magát a szezonra.

„El Shaarawy nagyon jól teljesített, de még sokat kell dolgoznia, és technikailag továbbra is fejlődnie kell. Kiegyensúlyozott srác, sokat segít védekezésben is, és remek befejező csatár, amit már meg is mutatott. Kitűnő formában van, rengeteg az energiája, és még csak húsz múlt” – nyilatkozta csatáráról Allegri.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik