Lazio: Reja tisztázta ügyét a klubelnökkel, folytatja a „kalandot”

Vágólapra másolva!
2012.02.26. 13:25
Címkék
Edy Reja, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Lazio vezetőedzője bejelentette: nem távozik a klub kispadjáról. Az olasz szakember azután nyilatkozott így, hogy egy nappal az Atlético Madrid elleni Európa-liga-mérkőzés előtt lemondott a posztról.

„Maradok a Laziónál, most és ezután is. Ez nem szerződés, hanem hűség kérdése – mondta Edy Reja, a Lazio vezetőedzője. – Voltak szenvedéssel teli perceim, de a klubnál biztosítottak a szeretetükről, és rendeztük a viszonyunkat, úgyhogy az itteni kalandom folytatódik.”

Reja a héten mondott le – a szezonban másodszor –, de a Lazio vezetősége ezt nem fogadta el.

„Kötődöm a Lazióhoz, és nem lett volna jó érzés úgy távozni, ahogy az elmúlt napokban kinézett. Claudio Lotito, a klub elnöke nem fogadta el a lemondásom, aztán tisztáztuk, megbeszéltük, amit kellett, ő pedig elmondta a játékosoknak, hogy továbbra is én vagyok az edzőjük” – mondta az olasz szakember.

Reja elmondta: nem neheztel a vezetőségre azért, mert az elmúlt napokban lehetséges utódait is keresni kezdték. „Nem vagyok gyerek, tudom, hogy ha lemondok, akkor körbe kell néznie a klubnak.”

A 66 éves tréner arról is beszámolt, hogy miért adta be lemondását: „Eltérő vélemények voltak arról, hogy számolnak-e velem a klubnál a jövőben is. A magam részéről mindent megtettem, amit csak tudtam, és azt hiszem, az eredmények tekintetében sikerült elérnünk valami rendkívülit. A cél ezután is az, hogy ezt a tendenciát megtartsuk.”

A Lazio jelenleg negyedik a Serie A tabelláján, és versenyben van a Bajnokok Ligája-indulást érő pozícióért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik