Lazio: az elnök szerint a Roma nem Maradonát szerezte meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.26. 13:26
Claudio Lotito, a Lazio labdarúgócsapatának elnöke szerint nem tragédia, hogy Davide Astori a Cagliaritól nem hozzájuk, hanem a Romához került kölcsönbe.

A Lazio szurkolói dühösen vették tudomásul, hogy állítólagos kiszemeltjük, Davide Astori végül a városi rivális Romában kötött ki (a „farkasok” 2 millió euróért vették kölcsön az olasz válogatott védőt a Cagliaritól, a szezon végén pedig további 5 millióért végleg megszerezhetik).

A Lazio élén álló Claudio Lotito szerint emiatt nem kell a fejüket a falba verniük.

„Én, a Lazio elnöke sosem állítottam, hogy megszerezzük Astorit – nyilatkozta Lotito a Libero című lapnak. – Nem mondtam neveket, minden csak a média spekulációja volt. Szeretném megnyugtatni a szurkolóinkat, megerősítjük a keretet. Ezen kívül, bár minden tiszteletem Astorié, ő azért nem Diego Maradona.”

Most már biztos nyugodtabban alszanak a Lazio hívei.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik