Labdarúgás: „A triplázás jobb, mint az Aranylabda”

Vágólapra másolva!
2014.02.24. 16:16
Az Inter argentin támadója, Diego Milito elmondása szerint nem csalódott, hogy nem nyerte meg a 2010-es Aranylabdát, elmondása szerint a triplázás sokkal kielégítőbb számára.

Az argentin támadó főszerepet játszott a fekete-kékek menetelésében, amelynek során a Serie A-t, az Olasz Kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerték, mégis keresztülnéztek rajta a díjkiosztón.

„Őszintén szólva nem vagyok csalódott – mondta Diego Milito. – Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy megérdemeltem volna, hogy a díjra nevezettek között legyek, de nem vagyok csalódott, hogy nem nyertem meg. Ami számít nekem, az a klubbal megszerzett címek, nem pedig az egyéni elismerések. Sohasem cserélném el a triplázást az Aranylabdára.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik