Juventus: tankra vágyik az „Öreg Hölgy”

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2013.01.16. 15:11
null
Conte somolyog – lelki szemei előtt feltűnt már az új center? (Fotó: Action Images)
Elérkeztünk az év azon szakához, amikor a nemzetközi futballvilágban az ősszel mellőzött labdarúgók felveszik fényes-szűk, szőrmés-süsüs dzsekijüket, beugranak a térdig érő ülepű pamutnaciba, majd a télen használatos terepjáróba, és felkeresik ügynöküket, hogy kéz a kézben – bankszámla az alszámlában – új kenyéradót találjanak. Gyermekkoromban is erről a csapatról álmodtam; Itt végre bizonyítom képességeimet; Az új edző bizalmával irány a válogatott; A régi helyemen nem kaptam lehetőséget, pedig...; Egy ilyen játékosért nem pénz a heti negyvenezer euró; Ez az üzlet megér önöknek kétszázezer euró megbonyolítási díjat; A nyáron majd új klubot húzunk le – öveket bekapcsolni, ingerszintet levinni, belecsapunk idén is az átigazolási lecsóba! Az angolok után ismét a nyughatatlan olaszok következnek.

Ahogyan azt megígértük, a címvédő és idén is első számú bajnokesélyes Juventus háza táján nézünk szét bővebben. A mágikus tekintetű mester, Antonio Conte szerencséjére akad némi készpénz a klubkassza mélyén (bár annyi azért nem, hogy a nyár helyett kissé hamarabb eljegyezze a Bilbaótól Fernando Llorentét), és egy-két kiegészítő játékosa iránt is érdeklődnek, így aztán bátran tervezhet. Természetesen az „Öreg Hölgy” óvatos, ezért haladnak lassan a tárgyalások a 34 éves támadóval, Didier Drogbával, ezért is csak kölcsönbe vinné a francia Olympique Lyontól az argentin csatárt, Lisandro Lópezt, és utasította el kapásból a Wolfsburg Fabio Quagliarellára tett tízmillió euró körüli ajánlatát.

Érdekes módon fiatal vagy alig ismert védők körül legyeskedik a tiszteletreméltó matróna: a 18 éves Dória (Botafogo), a nála néhány évvel idősebb sienai, portugál válogatott kerettag Neto vagy a laziós Modibo Diakité nem agyonkeresett csillagai napjaink labdarúgásának, de ez nem jelenti azt, hogy ne járna velük nagyon jól a Juve. A Chelsea bal oldali lótifutija, Ashley Cole ügynöke is pedzegeti, hogy erősen csábítják védencét Torinóból, bár fennáll a gyanú, hogy a Cole-ék csak arra használják az olaszokat, hogy emeljék a tétet a „szerződéspókerben” (hogy elsüssük a nagy Toni Schumacher egyik kedvenc szavát, a paláveren még dolgozunk).

A középpálya egyik legfőbb kiszemeltje a toulouse-i Moussa Sissoko, aki nem véletlenül tagja a francia válogatottnak, ráadásul a nyáron lejár a szerződése (ne keverjük őt össze a klub korábbi Sissokójával, ő Mohamed, és jelenleg a PSG kispadján kucorog napi 2-3 millió forintért). Érdekesebb „ötlet” a Sampdoria U21-es válogatottja, Roberto Soriano, sokkal drágább idea a minimum húszmillió eurót érő málagai Isco; az új Andea Pirlo pedig az argentin (a felnőttválogatott kapuján kopogtató) Lucas Mugni lehet, aki a Club Atlético Colón játékosa. De garantáltan nem sokáig, az Ole szerint mindössze a Lazio, a Real Madrid, a Milan, a Catania és a Gremio lenne rá vevő. A – már nem is annyira – titkos adu a német Leon Goretzka, aki 17 éves korára már 189 centiméter magas, de ennél fontosabb, hogy a transfermarkt.de szerint 3.5 millió eurót ér. A Bochum tagjaként stabil Bundesliga 2.-es játékos Goretzka, és a Kicker osztályzatai alapján többször is fantasztikusan futballozott (néhányszor pedig csapnivalóan, de ezt tudjuk be életkorának). Az ő úgymond vetélytársa a kolumbiai Juan Quintero, aki két évvel idősebb nála, és az Atlético Nacional kölcsönjátékosaként nem kevés rutint szerzett az ősszel Pescarában.

Érdekes Conte elgondolása csatárposzton, mert az egy szem David Villa mellett csupa erőcsatárral kokettál. Gary Hooper stílusáról mindent elmond, hogy angol csatárként a Celticben játszik (mit ér néhány ügyesen elhelyezett gól a Bajnokok Ligájában!), a horvát Nikica Jelavic éppen a Rangersből igazolt az Evertonhoz, és szintén nem messisen nyomja a futballt. A török Burak Yilmazt se úgy képzeljük el, mint egy Ilhan Mansizba ojtott Sergen Yalcint, hanem inkább egy kigyúrt Hakan Sükürre hajaz. Régi lemez a citysta Edin Dzeko, bár ő Mario Balotelli kegyvesztetté válása miatt talán már nem is annyira akar távozni Manchesterből, Llorentét pedig már a nyáron körbedicsértük.

Miután López-ügyben kosarat kapott a klub az OL-től, felvetődött, hogy meg kellene szerezni a Genoától Ciro Immobilét, pontosabban visszarendelni őt közös tulajdonból. Genovában természetesen hamarabb bontanák le a Palazzo Ducalét az utolsó tégláig, mint hogy simán csak eladnák a játékjog kért részét, hanem a klub megszokott módján Simone Padoin, Luca Marrone és/vagy Stefano Beltrame fele és egész tulajdonát kéri, homályos össze-vissza vásárlási feltételekkel. Szintén hoci nesze alapon tárgyal a klub az Udinesével a kolumbiai támadó, Luis Muriel ügyében, itt a cserealap ghánai kollégája, Richmond Boakye. Ha Conte ügyesen tologatja a milliókat és megszabadul itt-ott úgymond fölösleges kerettagjaitól, még arra is lehet elég pénz, hogy a dortmundi Robert Lewandowskit Torinóba csábítsa, ezt maga a lengyel sztár ügynöke, Cezary Kucharski is elismerte. Bár csakis a mi gonoszságunk szüli, hogy azt mondjuk, ezt csak arra használják fel, hogy magasabb bért csikarjanak ki a Manchester Unitedtől. Pirlo is bedobta magát, és személyesen üzent Frank Lampardnak, hogy igazoljon mellé – mi tagadás, kissé koros, de annál karizmatikusabb duót alkotnának.

Armeróval kolumbiai válogatottat fogott a Napoli (Fotó: Action Images)
Armeróval kolumbiai válogatottat fogott a Napoli (Fotó: Action Images)

A Napoli nagyot dobott az elmúlt hét napban azzal, hogy kölcsönvette az Udinesétől a kolumbiai balhátvédet, Pablo Armerót, akiért most egymilliót fizettek a déliek, de a nyáron végleg megvehetik, állítólag alig négymillióért. Hasonló opcióval érkezett a Siena középcsatára, a 31 éves Emanuele Calaio, akit a Palermo és a Torino is csábított, de ő inkább felcsapott Nápolyban Edinson Cavani-helyettesnek. A szezon után 2-3 millióért költözhet végleg a kék mezesekhez, feltéve, ha BL-szerepléshez segíti új társait. Egyébként korábban ő, ügynöke és klubja is kategorikusan kizárta, hogy kölcsönadná őt bárkinek, ezek szerint a Napoli-elnök Aurelio De Laurentiis nem akárki – igaz, ki merne ellentmondani egy délolasz főnöknek? Armero érkezése miatt lemondtak a jobb sorsra érdemes, tízszeres olasz válogatott „balösszevisszáról”, Andrea Dossenáról, aki a télen nagyon pezsgő Palermóhoz került.

Amúgy Walter Mazzarri mester teljesen érthető okokból nagytakarítást tart a védősorban (bár a sepregetés Franco Baresinek azért jobban állt), legújabb kiszemeltje a portói Rolando, akit már évek óta csábítgatnak a nagycsapatok – Olaszországból például a Roma, a Milan, a Juve és az Inter –, és mivel már 27 éves, ideje váltania. Felmerült itt is Neto, de a legegyszerűbben a PSG-nél számkivetett uruguayi rutinládát, a már 32 éves Diego Luganót lehetne megszerezni. A legfrissebb kiszemelt a pármai Gabriel Paletta, aki fiatalabb Luganónál, így olcsóbb, de kevesebbet tud, mint Rolando: így érte ötmillió euró körüli összeget kellene fizetni.

Zárjuk sorainkat egy régi ismerőssel: a már 37 esztendős szélső, David Di Michele otthagyta a Chievo Veronát, és aláírt a Regginához. A nagy vándor megjárta a még remek Foggiát a kilencvenes évek közepén, majd az Udinesét, a Regginát, a Palermót, a Torinót és a West Hamet is szolgálta. Sőt a válogatottat is, és igazi olasz futballistának vallhatja magát: elcserélték, elkótyavetyélték, transzferálták, üzleteltek fele játékjogával, kölcsönadták; és a két legfontosabb: megkergették a szurkolók és egy időre eltiltotta a szövetség.

Mi mást kínálhat még a Serie A egy talján futballistának?!

JÖTTEK–MENTEK
vastag betűvel az elmúlt hét napban történt igazolások. i: ingyen, k: kölcsönbe, kv: kölcsönből vissza
ATALANTA
Érkezett: Michele Canini (Genoa), Luigi Giorgi (k., Novara)
Távozott: Federico Peluso (kölcsönbe, Juventus, 1.000.000), Thomas Manfredini (Genoa)
BOLOGNA
Érkezett:
Távozott: Andrea Pisanu (k., Montreal Impact)
CAGLIARI
Érkezett: Rui Sampaio (kv., Olhanense)
Távozott: Joaquín Larrivey (Atlanta, ingyen), Rui Sampaio (k. Beira-Mar)
CATANIA
Érkezett: Marco Cuomo (kv., Milazzo)
Távozott: Marco Cuomo (k., Melfi)
CHIEVO VERONA
Érkezett:
Távozott: David Di Michele (Reggina), Sergio Viotti (k., Cremonese)
FIORENTINA
Érkezett: Giuseppe Rossi (Villarreal, 12.000.000)
Távozott: –
GENOA
Érkezett: Matuzalém (k., Lazio), Antonio Floro Flores (Udinese), Eros Pisano (kt., Palermo), Lucas Pratto (kv., Vélez Sarsfield), Massimo Bonanni (kv., Grosseto), Thomas Manfredini (Atalanta)
Távozott: Anselmo (kt., Palermo), Alexander Merkel (Udinese, kt.), Masahudu Alhassan (Udinese, kt.), Lucas Pratto (Vélez Sarsfield, 2.000.000), Massimo Bonanni (k., Lugano), Michele Canini (Atalanta)
INTERNAZIONALE
Érkezett: Tommaso Rocchi (Lazio, 300.000), Sebastian Carlsén (kv., Trelleborg)
Távozott: Andrea Romano (k., Prato)
JUVENTUS
Érkezett: Federico Peluso (k., Atalanta, 1.000.000)
Távozott: Lúcio (Sao Paulo, i.)
LAZIO
Érkezett:
Távozott: Matuzalém (k., Genoa), Tommaso Rocchi (Inter, 300.000), Ettore Mendicino (k., Como), Antonio Cinelli (Vicenza)
AC MILAN
Érkezett: Alessio Innocenti (kv., Pro Vercelli), Mattia Desole (kv., Monza)
Távozott: Pato (Corinthians, 15.000.000), Alessio Innocenti (k., Estudiantes), Mattia Desole (k., Foligno)
SSC NAPOLI
Érkezett: Emanuele Calaio (k., Siena), Pablo Armero (k., Udinese, 1.000.000)
Távozott: Salvatore Aronica (Palermo), Andrea Dossena (k., Palermo)
PALERMO
Érkezett: Salvatore Aronica (Napoli), Anselmo (kt., Genoa), Francesco Della Rocca (kv., Fiorentina), Giuseppe Prestia (kv., Ascoli), Andrea Dossena (k., Napoli)
Távozott: Nicolás Bertolo (Cruz Azul), Eros Pisano (kt. Genoa), Luigi Giorgi (kv., Novara), Francesco Della Rocca (k., Fiorentina), Giuseppe Prestia (k., Milazzo)
PARMA
Érkezett: Álvaro Ampuero (Universitario, 350.000), Manuel La Rosa (kv., Foligno), David Löfquist (kv., FF Malmö), Vincenzo Giannusa (Alma Juventus Fano, i.), Paolo Beatrizzotti (Santarcangelo), Nicola Del Pivo (kv., Como)
Távozott: Manuel La Rosa (k., Savona), Nicola Del Pivo (k., Santarcangelo)
PESCARA
Érkezett: Loris Bacchetti (kv., Lanciano), Nicolás Bianchi Arce (San Lorenzo)
Távozott: Gianluca Nicco (Perugia), Loris Bacchetti (k., Catanzaro), Marco Perrotta (Paganese)
AS ROMA
Érkezett:
Távozott: Tallo (k., Bari)
SAMPDORIA
Érkezett:
Távozott:
SIENA
Érkezett: Francesco Della Rocca (k., Palermo)
Távozott: Emanuele Calaio (k., Napoli), Matías Martínez (kv., Racing), Andrea Campagnolo (Cesena)
TORINO
Érkezett:
Távozott: Marco Migliorini (Como), Nicolás Gorobsov (k., Nocerina), Giuseppe De Feudis (Padova), Alessandro Sgrigna (Hellas Verona)
UDINESE
Érkezett: Antonio Floro Flores (kv., Granada), Alexander Merkel (kt., Genoa), Masahudu Alhassan (kt., Genoa)
Távozott: Antonio Floro Flores (Genoa), Masahudu Alhassan (k., Novara), Willians (k., Internacional), Pablo Armero (k., Napoli, 1.000.000)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik