Juventus: Pogba mégsem a Real Madrid ellen tér vissza

Vágólapra másolva!
2015.05.07. 18:12
Az előzetesen vártnál korábban, már ezen a héten visszatérhet a Juventusba Paul Pogba. A múlt héten még úgy volt, hogy a napokban edzésbe álló francia középpályás a Real Madrid elleni BL-elődöntő visszavágóján lép először pályára, de a legfrissebb hírek szerint már szombaton, a Cagliari elleni bajnokin is labdába rúghat.

A Juventus csütörtöki jelentése szerint Pogba ma már teljes értékű edzésmunkát végzett, és Massimiliano Allegri vezetőedző elmondta, mindenképp látni szeretné a játékost éles helyzetben azelőtt, hogy Madridban pályára küldené.

Pogba még a Dortmund elleni márciusi BL-nyolcaddöntőben szenvedett izomsérülést, azóta nem játszott.

A Juventus szombaton 18 órától játszik bajnokit a Cagliarival, a Real Madrid elleni visszavágó szerdán 20.45-től lesz Spanyolországban. Az első mérkőzést Torinóban 2–1-re megnyerte a Juventus.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik