Juventus: három középpályás érkezik, kettő az Udineséből

2012.06.15. 22:49
null
Isla (balra) és Asamoah már <br />Torinóban van (Fotó: juventus.com)
Címkék
Három játékossal is megegyezett az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus: Kwadwo Asamoah, Mauricio Isla és Marco Verratti is a torinóiaknál folytatja pályafutását. A futballisták várhatóan hétfőn írják alá szerződésüket.

Isla és Asamoah tegnap érkezett meg Torinóba, s ma már részt vett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatok első fázisán. A további rutinvizsgálatokat hétvégén fejezik be, ám várhatóan mindkét futballista hétfőn írja alá szerződését.

S hogy miért nem írtak alá az Udineséből érkező középpályások? Nos, ennek egy oka van: Guiseppe Marotta, a Juventus ügyvezetője nem tartózkodik Torinóban, csak hétfőn tér vissza, így a transzferek váratnak magukra. A Gazzetta dello Sport információi szerint mindkét játékos 7.5 millió euróért igazol a „zebrákhoz".

A harmadik nyári erősítés Marco Verratti, aki a második ligás Pescarától érkezik – de csak a 2013–2014-es szezonban. A Serie A-ba feljutó klub csak úgy volt hajlandó megválni 19 éves középpályásától, ha még egy szezont maradhat az együttesben. A Juventusnak nem volt más választása, elfogadta a feltételeket, így újabb tehetséges labdarúgóval erősödött.

Marotta azonban még nem tett le egy topjátékos szerződtetéséről. Az olasz bajnoknál több nagy név felvetődött, így Gonzalo Higuaín, Robin van Persie, Luis Suárez és Edinson Cavani.

Legfrissebb hírek

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
18 perce

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

Kézilabda
21 perce

Willi Orbán kapta a legtöbb voksot – íme, olvasóink kezdőcsapata Kazahsztán ellen

Magyar válogatott
45 perce

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
47 perce

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
49 perce

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
52 perce

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
57 perce

Brazil játékvezető a vb nyitó mérkőzésén

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik